Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Megkezdte a munkaerő-toborzást szlovákiai gyárába a Jaguar Land Rover Slovakia - írta a Világgazdaság.
A múlt héten hivatalosan is elrajtolt a Jaguar Land Rover Slovakia munkaerő-toborzása, amelynek során első körben ezer új állást hirdetnek meg az autógyártó nyitrai üzemébe - írta a VG.
Több mint 800 munkahelyet a gyártásban közvetlenül részt vevő dolgozóknak kínálnak fel.
Alexander Wortberg, a szlovák cég vezetője a lap szerint azt mondta, hogy a termelésben foglalkoztatott képzett munkatársak 900-1800 euró (vagyis 280-560 ezer forint) közötti bruttó bért kapnak majd.
Emellett a cég hozzájárul az utzási költségekhez, illetve járulékos nyugdíj- és balesetbiztosítást is fizetnek majd a dolgozóknak.
A 1,4 milliárd eurós beruházás jól halad, az összesen 300 ezer négyzetméteren megvalósuló üzem csarnokai már szerkezetkészek. Már most 500 alkalmazottat foglalkoztatnak, a tervek szerint közvetlenül 2800 főt alkalmaznak majd összesen.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.