Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Robbanásig feszült a helyzet a közszférában, ahol több százezer dolgozó tíz éve nem kapott béremelést.
A multikhoz menekül sok dolgozó a közszférából, a kisebb cégek pedig képtelenek lépést tartani a nagyok kényszerű bérfejlesztésével – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában. A szakmunkások nagy része már Nyugatra költözött, akik pedig Magyarországon maradtak, már ritkán hajlandóak nettó 200 ezer forintnál kisebb bérért munkába állni. A kisvállalkozások lassan csak abban bízhatnak, hogy az önkormányzati intézményekből magukhoz tudják csábítani a ma már szinte éhbérnek számító fizetésből élő közalkalmazottakat.
Az érintettek háromnegyede nő, közülük nagyjából 500 ezren dolgoznak méltatlan állami fizetésért. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta a HVG-nek: körülbelül 200 ezren vannak azok, akik tíz éve nem kaptak fizetésemelést.
De nagy a feszültség a versenyszférában is. A kereskedelemben például bruttó 105 ezer forint a különbség a legjobban és a legrosszabbul keresők bére között. De sokan nem tudják, mennyi a kollégáik fizetése, nálunk nem honosodott meg az angolszász szokás, hogy az álláshirdetésben bérsávot is megjelölnek. Nálunk gyakran azért is hallgatnak a hirdetők a fizetésekről, nehogy a régi kollégák meglássák, hogy a cég az ő bérüknél magasabb összegért toboroz.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.