szerző:
hvg.hu

Az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió osztotta meg a szomorú hírt a Facebookon. Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas magyar dzsesszgitáros 68 éves volt.

"Egy ikonikus gitáros, csodálatos tanár, legendás mester. Egy igaz barát ment el" – ezzel az üzenettel vett búcsút a Facebookon az MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió az iskola tanárától, Babos Gyulától.

Babos Gyula 1949-ben született Budapesten, 15 évesen már zenekarban játszott, Futurama volt az első együttesének a neve. A szélesebb közönség a Kexből ismerhette meg 1970-ben, első saját formációja a Saturnus volt 1979-ben. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakának tanára volt érettségi és tanári diploma nélkül. 1985-ben létrehozta a Babos Trio Pluszt, amit később a Babos Trio váltott fel, melyben Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel zenélt együtt.

Babos egy színpadon zenélhetett többek között Victor Bailey-vel, Frank Zappával és Tony Scottal is.

Lelkesen gondoskodott az utánpótlás kineveléséről is, az alábbi videóban a a Kőbányai Zenei Stúdió végzőseinek gitártanáraként hallhatunk vele egy interjút:

Második dzsesszlemeze, az 1994-ben megjelent Blue Victory 12 országba jutott el. Ezt követően már Babos Quartet néven vitte tovább zenekarát, amelyben rajta kívül Szappanos György, Borlai Gergő és Szakcsi Lakatos Béla játszott.

Liszt Ferenc-díjas, Szabó Gábor-díjas, 2005-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.

Felesége Katona Klári énekesnő.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!