„Én huszonkét éve nem tudtam egy jót bőgni (…). Meghalt mind a két fiam, és valahogy olyan, mintha kiszáradtam volna. Nem tudom megmagyarázni” – mondta Csuja Imre az RTL sorozatában, a Jobb később, mint sohában. A színművész Gergő nevű fia kamaszkorában, 2003-ban halt meg, Bence 2019-ben. Mindketten öngyilkosságot követtek el.
„Megpróbálom elfogadni az elfogadhatatlant, de nem megy, mégse megy. Minden darabban, minden szerepemben a gyerekhalálról van szó. A Zsuzsihoz képest szerencsés vagyok, mert én ezt kijátszhatom magamból. Ami bizonyos szempontból nagyon rövid, picike időre megkönnyebbülés. Olyan, mint hogyha tényleg bőgtem volna egy jót. És ezek, bevallom nektek férfiasan, jól szoktak esni. Mert valami megtisztulást érzek, miközben aztán megyek tovább” – magyarázta Csuja pályatársainak, Badár Sándornak, Epres Attilának és Scherer Péternek és a sorozatban szintén szereplő Frohner Fecónak.
A beszélgetés során Epres Attila felidézte: „Valami nagyon erős kamarafilmet jött Imi szinkronizálni, és mi már addigra megtudtuk, hogy mi történt. Bejött, nem volt önmaga. Mondtuk neki, hogy menjen haza nyugodtan, de azt mondta »nem, dolgozni akarok, majd amikor nem bírom tovább, hazamegyek. De muszáj dolgoznom, különben megőrülök«”.
„Muszáj túlélni, muszáj továbblobbanni a gyerekek miatt. Ott van csodálatos négy unokám, a fantasztikus lányom meg a vejem, meg hát a Zsuzsi, aki nem csak szerelem meg feleség, hanem tényleg a legjobb barátom” – fűzte hozzá Csuja, akinek felesége Árvay Zsuzsa szinkronrendező.
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!
(via nlc.hu)