A pécsi, megyei feladatokat is ellátó Csorba Győző Könyvtárnak 283 településen vannak olvasói. Ezek többségében könyvtár működik, a legkisebb, zömmel zsákfalvakban pedig a könyvtárbuszos szolgáltatás kínál jó alternatívát. A könyvtár két mozgó járműve több ezer dokumentummal, nyomtatási és internetezési lehetőséggel várja az olvasókat, akik emellett a pécsi Tudásközpont milliós állományából is kérhetnek könyveket. A könyvtárbusz projektek célja a hátrányos helyzetű térségek könyvtári ellátása. A buszok kéthetente jutnak el egy-egy faluba, ahol másfél órán át állnak. Olyan helyeket is felkeresnek, ahol sokszor már a kisbolt és kocsma sincs. Van, ahol a másfél órás szolgáltatási idő éppen arra elég, hogy mindenki kivehesse a választott műveket, máshol esetleg csak két rendszeres vendég van, de ők több ember helyett is olvasnak. A polgármesteren és a kontaktszemély lelkesedésén is sok múlik: az utóbbi nem csak az áram és mosdó biztosításában segít, de figyelmezteti a feledékeny olvasókat a könyvtár érkezésére, vagy akár kölcsönöz is azoknak, akik épp nem érnek rá felkeresni a kamiont. A könyveknél azonban többet is visz a könyvtárosból és sofőrből álló személyzet: segítenek informatikai problémák megoldásában, álláshirdetésre való jelentkezésben, és a busz nem egyszer játszóházként is szolgál. Az olvasókat névről ismerik, a beszélgetések mindennapi problémáikról és örömeikről, a családtagok hogylétéről is szólnak. Ehhez a munkához nem elég a szakmai felkészültség, egy jó adag, az emberekre való nyitottságot is feltételez.

Állománycsere - a visszahozott könyvek cseréje, a könyvtári állományból kért kívánságok elhelyezése a buszon Pécsen
©
Néhol az áramforrás megszerzése is kihívást jelent például Ellenden
©
Olvasó érkezik Szaporcán
©
Találkahely Cún. A szomszédok kölcsönzés közben gyakran a buszon beszélik meg a friss híreket
©
A könyvek kiadásában és visszavételében gyakran a gyerekek is segédkeznek. Laci, a könyvtáros már hat éve „szolgáltat”, ismeri ügyes-bajos dolgaikat
©
Gilvánfa egykori üzenőtáblája. A zömében romák által lakott faluban csak úgy sürögnek a közmunkások
©
Mesedélután Tésenfán. Sok kisgyerek inkább csak internetezni jár a buszra, van, aki könyvet még nem is fogott a kezébe
©
Egy nyári szabadnap Kóroson. A faluban lassan telik az idő – a fiatalok szívesen lógnak a busz körül, hogy kedvenc zenéikről, sorozataikról beszélgessenek
©
Kvíz-délután Ellenden. A nyári szünetben könnyebb összetrombitálni a gyerekeket egy közös játékra. A vidám percek mellett a kvízmester így a fiatalok tudásáról, műveltségéről is képet kaphat
©
Könyvtáros és büszke apa is. Laci néhány hetes kisfiáról készült fotókat mutatja az olvasóknak Vékényben
©
Erzsébet-kilátó. Nyugotszenterzsébet lakosai buszmegállót szerettek volna, hogy ne a bejárati útról kelljen hazagyalogolniuk. Erre nem kaptak állami támogatást, azonban kilátó építésére igen – próbálták tehát teljes hasznát venni
©
Szitakötő díszíti az ablakot. Ajándék egy kis olvasótól
©
Bár a háza leégett, Sándor a megrongálódott könyvtári kötetekről sem feledkezett meg, mert, mint mondta, bármi legyen is, ő még szeretne járni a könyvtárbuszra Katádfán
©
Harry Potter és délelőtti szundi Hegyhátmarócon. A nyugdíjasok és iskoláskorúak mellett gyermekeikkel otthon lévő anyukák adják a rendszeres olvasók nagyrészét
©
A könyvtári szolgáltatáson felül a látgatók különféle problémáikra is megoldást lelhetnek – egy szőkédi olvasó lehozta laptopját, hogy a könyvtáros megtanítsa a Facebookon virágot küldeni
©
A Csorba Győző Könyvtár is beszállt az ormánsági gyerekek részére szervezett cipősdoboz-akcióba. A Pécsett gyűjtött dobozokat a könyvtárbusz szállította ki
©
Zoli bácsi nem csak a maga, hanem otthonról nehezen kimozduló barátai számára is kölcsönöz Piskón
©
A kikölcsönzött könyvek olvasása nem várat magára sokáig
©
Áramtalanítás. Csaba, a sofőr kihúzza az áramból a járgányt az Illocska megálló után
©
Gábor, a sofőr kihelyezi a következő látogatás időpontját Lúzsokon a könyvtárbusz-megállóba, aztán irány a következő település
©