A 47 éves munkanélküli skót háziasszonyt már a hétvégén kórházba kellett szállítani londoni szállodájából; az első értesülések még csak arról szóltak, hogy "furcsán viselkedett", és "kavart egy kis felfordulást". Boyle-t a Britain's Got Talent című showműsor abszolút favoritjának tartották egészen a szombati döntő utolsó pillanatáig, a versenyt azonban a Diversity nevű londoni tánccsoport nyerte meg.
A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - keddi beszámolója szerint Susan a számára csalódást keltő eredményhirdetés másnapján "egész nap zokogott", szidalmazta a produkciós stábot, végül olyan állapotba hergelte magát, hogy el is ájult.
A műsort készítő társaság gyorsan orvost küldött a szállodába, ahol megjelent egy pszichiáter és egy rendőrjárőr is. Susan a rendőrök előtt is hisztériás rohamot kapott; ezután mentővel egy mentális problémákra szakosodott londoni klinikára szállították, ahol azóta is kezelik.
Susan Boyle a The Sun bennfentes forrásai szerint már a döntő után, a színpad mögött azt kiabálta, hogy "gyűlölöm ezt a műsort", és leöntötte egy pohár vízzel a stáb egyik tagját. A klinikán állítólag macskája miatt kapott pánikrohamot, és egészen addig nem nyugodott, amíg a személyzet fel nem hívta telefonon a Pebbles nevű kedvencet gondozó barátokat.
Már az elvesztett döntő előtt is több jele volt annak, hogy a sztárélettel járó megpróbáltatásokhoz egyáltalán nem szokott Susant rendkívüli módon megviselte a körülötte hirtelen támadt hatalmas felhajtás. Boyle többször is "robbant", korábbi szállodájából ki is költöztették, miután botrányt rendezett a bárban, nővérével pedig egy ízben úgy összeveszett, hogy rendőrt kellett hívni.
Az is alaposan megviselte, hogy egyszerű falusi házának bejáratánál első fellépése után tábort vert a világsajtó; ha kilépett az ajtón, fotósok hada vette üldözőbe.
Susan Boyle végül kis híján megtört a hatalmas nyomás alatt, és nem cáfolt hírek szerint majdnem kiszállt a versenyből a döntő előtt; állítólag Simon Cowell vezető producer, a zsűri elnöke személyesen győzködte, hogy ne adja fel.
Az óriási felhajtás nem véletlen: a skóciai dombvidék - és a teljes ismeretlenség - mélyéről előkerült amatőr énekes a nemzetközi showvilág legnagyobb énekes sztárjait megszégyenítő hangon adta elő versenyszámát, egy dalt a Nyomorultak című musicalből.
Boyle a három éve futó tehetségkutató műsorsorozat eddigi legnagyobb meglepetése, és pillanatok alatt világszenzációvá vált; az amerikai televíziók hírműsoraiban is vezető hír lett felbukkanása.
Susan Boyle összeomlott
"Összeomlott" az elvesztett döntő után Susan Boyle, a brit ITV televízió világszerte óriási figyelemmel kísért idei tehetségkutató versenyének legnagyobb sztárja, aki keddi londoni sajtóbeszámolók szerint erőszakos megnyilvánulásokkal és rendkívüli érzelmi kitöréssel reagált hatalmas meglepetést keltő vereségére.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.