A 61 éves Colin Farmer 50 ezer voltos áramütést kapott a lancashire-i rendőrségtől, amely azzal mentegetőzik, hogy megelőzően több járókelő telefonált, figyelmeztetve őket: szamuráj kardos férfi mászkál az utcákon. Amikor a járőrök meglátták a gyanús illetőt, felszólították, hogy álljon meg, és ejtse a földre fegyverét. A vak férfi azt hitte, hogy ki akarják rabolni, ezért nem engedelmeskedett, mire az egyik rendőr sokkolta, és megkaparintotta botját. Annak markolatát azonban hiába húzkodta, nem jött elő belőle semmilyen szamuráj kard - akkor jöttek rá, hogy vaklárma volt az egész. A férfit kórházba szállították a rendőrök, és kárpótlásul vele maradtak, mi több, még a barátaihoz is elvitték, miután az orvosok elengedték. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy mégis volt alapja a kardriadónak.A rendőrség ugyanis őrizetbe vett egy 27 éves férfit, akinél valóban szamuráj kard volt, és részegen sétált vele az utcán - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
Vak embert sokkoltak a brit rendőrök, mert szamurájkardnak nézték a botját
Vak emberre támadt elektromos sokkolóval a rendőrség Nagy-Britanniában, mert szamuráj kardnak vélték fehér botját.
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
„Moszkva nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében” – megmagyarázta Peszkov az orosz-amerikai dízelalkut
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.
Futóék megveszik a Premier Outletet
„A mell mérete nem befolyásolja a rizikót, sokkal fontosabb a denzitás” – kinél nagyobb az emlőrák kockázata?
Újból együttműködik Rácz Jenő és a McDonald’s – megnéztük, mi változott tavaly óta
Egyetlen nap alatt közel tíz százalékot zuhant a Mészáros-féle Opus részvényeinek értéke
A Fidesz támogatja, hogy Magyar Péter alkohol- és drogtesztet vezetne be a parlamentben
Borbás Marcsinak veserákja volt
A műsorvezető korábban nem beszélt a betegségéről nyilvánosan.