szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bódi Guszti egy felvidéki művelődési házban felhúzta magát egy technikai hibán, de végül nem a technikusnak, hanem a főszerkesztőnek húzott be.

Leütötte kollégáját Bódi Guszti a Nóta Tv felvételén, miután egy technikai malőrön felhúzta magát – írta a keddi Blikk.

A galántai művelődési házban a Pertu parti című műsort vették fel éppen több mint ezer néző előtt, amikor Bódiék lejátszója csődöt mondott, és az előadott szám folyton elakadt. Emiatt az énekesnek háromszor is újra kellett kezdenie a dalt. Bódi a közönség előtt káromkodva nekiesett a technikusnak, holott nem is ő követett el hibát. Végül lement a színpadról, és behúzott a főszerkesztőnek – mondta a lapnak egy szemtanú, aki szerint mindenki nagyon kellemetlenül érezte magát Bódi balhézása miatt.

Bár a verés a színfalak mögött történt, az autogramért sorban állók jól látták a jelenetet. A fiatal férfi a szemtanú szerint nem ütött vissza, csak védekezett.

A műsor házigazdája azt mondta, kollégáitól hallott a felvidéki városban történt esetről, a Nóta Tv vezetése azonban nem nyilatkozott a botrányról.

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

Orbán Viktor: Az északmacedónok és Magyarország egy álláspontot képvisel az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban

Orbán Viktor: Az északmacedónok és Magyarország egy álláspontot képvisel az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos