Szín: CBA pénztársor

Szereplők:

Irén, CBA-pénztáros

Andrea, szomszéd CBA-pénztáros

Tóta W. Árpád, vásárló

Irén: Jó estét!

Én: Jó estét kívánok! Kérnék még két fehér Multit.

Irén: Erzsébet-kártyával fizet?

Én: Nem.

Irén: Na szóval meg fogja ezt még bánni az Ildi.

Andrea: Szerintem is.  Itt dicsekszik mindenkinek, hogy átmegy a trafikba, de azt is számold bele, hogy nincs ruha. Saját ruhában kell dolgozni!

Irén: Na ja, de azért az nem olyan nagy dolog. Az így van a maszeknál is.

Én: Mily meglepő és figyelemre méltó, hölgyeim, hogy Önök a maszek kifejezést alkalmazzák, ha jól értem, a független kisboltosra, aki nem egy afféle multinacionális láncnál dolgozik, mint a Tesco vagy a CBA. Hiszen éppen ő, az élelmes zöldséges, a kisboltos testesítené meg a győztes középosztályt, a kkv-t, aki megél a jég hátán is, ha hagyják. Maszeknak hívták őt a hetvenes és a nyolcvanas években, a magánszektor rövidítéseként, és ebben volt némi megbélyegző kirekesztés, hiszen a közellátásnak megvolt a maga központi, államilag stratégiai szövetségbe forrasztott intézménye, a Közért Vállalat. És most újra van ilyen, a CBA, azzal a különbséggel, hogy a Közért nem egyenesen a pártszámlára utalt. És ezen az alapellátáson kívül, megtűrt protokapitalistaként létezhettek a maszek zöldségesek, a magánszektor rövidítéseként, a fröccsöntők, a trafikosok és a lengyel piac, ahol a tehetséges és bátor vállalkozó gyarapodhatott a maga ügyességéből. Velük kezdődött a rendszerváltás.

És ma, ha betéved az ember egy boltba kenyérért, akkor azzal szembesül, ami azelőtt volt. Az állami közértessel, aki belül van a rendszeren, akinek a munkahelye biztos, mert a tulajdonosnak megvannak a pártkapcsolatai. Meg azzal, hogy a polip csápjai között még megbújik egy nyakas magyar vállalkozói réteg, levegőért kapkodó kereskedők, akik alól most húzta ki a talajt ez a hazaáruló kormány a trafiktörvénnyel, tönkretéve tízezreket és megkeserítve hárommillió ember életét, hogy ötezer fős háremüket kielégítsék.

Vállalkozó családban nőttem fel, átéltem hétről hétre az aggodalmat a termékeladások alakulása körül. Voltak baljós időszakok, de a mélypontokon is tudta a család, hogy minden ellenszél, adóteher és szabadalmi nyűg mellett az a gyarapodás módja, hogy jobb terméket kell készíteni versenyképes áron. Nehéz, de távlatos volt a kilencvenes évek levegője. Most megint az a rendszer van, amikor az üzleti sikernek egyetlen perspekívája látható: a prostitúció. És a megmentő hős lovag megint ugyanaz, a viharban a víz fölött maradó vállalkozó, aki kinézi magának a panelház földszintjét, vagy a szlovák offshore-megoldást, és berendezi ott a kis boltját, kulcsmásolóját vagy antikváriumát, és amikor csődbe megy, akkor képes ezért saját magát okolni, és újra kezdeni. Valamelyikből aztán Apple lesz vagy Ustream, Prezi, neadjisten Wizz Air vagy Tesco, és viszi a hírünket anélkül, hogy sarkantyúzná a kormánya. Illetve pont azért, mert nem etetik kézből. Így fejlődik és gyarapodik a magyar.

Irén: Másvalamit?

Én: Nem, köszönöm.

Irén: Négyezer-nyolcszázhatvanöt forint. Meg fogja még bánni ezt az Ildi.

Andrea: Meg hát.