Hatszor nem adott nyugtát a közel-keleti kisbolt, maximális bírságot dobott nekik a NAV
Három éven belül több ellenőrzésen is elbuktak.
Három éven belül több ellenőrzésen is elbuktak.
Csak két olyan termék van, amelyiknél a kisboltok fel tudják venni az árversenyt a nagyokkal.
A kormány a száj- és körömfájásban érintett gazdaságok dolgozóinak bérgaranciájáról is döntött.
A miniszter azt állította, hogy minden termék vonalkódját ismerik a bolti rendszerek, így könnyű lesz megállapítani, hogy mi után jár majd áfa-visszatérítés a nyugdíjasoknak. Csakhogy a kisboltok online pénztárgépei esetében ez nem igaz.
A kisboltokban jelenleg nemhogy automata, de még kézi palackvisszaváltás sincs, hiszen ma még csak minden 20-25. egységben foglalkoznak visszaváltással. Márpedig ha ez nem változik, akkor könnyen tovább romolhat a kisboltosok piaci pozíciója – írta a G7.hu.
Egy pestszentlőrinci garázssor előtt kapták el a 27 éves férfit, aki elrabolt egy taxit, majd mélyen áron alul eladta.
Az 56 éves nagykanizsai asszony azt állította, mindössze három sört ivott.
Január 12-től nyílik meg a lehetőség, utána két hetük lesz a kisboltoknak, hogy pályázzanak.
Van kisbolt, ahol százezres nagyságrendű havi veszteség keletkezik az árstopos termékek nyomán. Ezt ráadásul nem csak az általános drágulás miatt csökkenő forgalom, de a többszörösére emelkedő rezsiköltségek is tetézik. A kormány ugyan segítséget ígér a kisboltoknak, de csak egy eleve támogatott körnek kedveznek ott, ahol nincs alternatíva. Azoknak pedig, akik nem egész kicsi településeken működnek, úgy tűnik, elengedik a kezét. Riport.
Néhány héten belül pályázat indul a kistelepülések boltjainak támogatására. Összesen 8 milliárd forintot különít el rá a kormány.
Az élelmiszerárak száguldását nem fékezte meg néhány termék árának maximálása, cserébe ideiglenes áruhiányokat már most okozott. A Lidlben már csak lakossági vásárlók vehetnek csirkemellet, cukrot és lisztet, továbbértékesítésre dolgozók nem.
A legkisebb falu a 34 lakosú Megyer. A kérdés, miből fognak tudni megélni az üzletek.
Közel 300 olyan település van az országban, ahol nem működik semmilyen kiskereskedelmi egység.
A Magyar Falu Programban kiírt 45 milliárdos boltfejlesztési pályázat sem ment meg minden falusi boltot egy COOP-vezető szerint. A csongrádi Dócon egy hét múlva húzzák le a rolót, Eperjesen pedig két hete bezárt az egyetlen bolt.
A 2000 főnél kisebb települések boltjai pályázhatnak, a Miniszterelnökség szerint érdemes előre regisztrálni, mert nagy az érdeklődés.
Engedéllyel kisboltok is árulhatnak már gyógyszert a 2000 fő alatti településeken, legalábbis a veszélyhelyzet alatt.
Olcsó alapvető élelmiszerek, közösségi helyszín, szolgáltatásbővítés – Tarnabodon a Tarnaboltban hónapok óta próbálkoznak azokkal a módszerekkel, amik egyes elemei a most bejelentett falusi kisboltprogramban is megjelentek. Mitől maradhat életben egy kisbolt? És mit keres ott az informatikaóra?
Jórészt a koronavírus-járvány szülte korlátozó intézkedések miatt szünhetett meg az üzletek nagy része.
A balatonakarattyai kisbolt elköltöztetéséről februárban döntöttek, mert olyan sokan látogatták, és akkora autóforgalmat generált, hogy az összetűzésekhez vezetett a szomszédsággal.
A környék korábban nyugodt nyaralóövezet volt, de a kisbolt miatt egyre több a turista.