Szijjártó Péter nem hajlandó szégyellni magát. Érthető az ő helyzetében, ezernyi dolga van, például meg kell írnia az amerikai elnöknek, hogy hüje majom. És ahogy a rezsije kinéz, még az is lehet, hogy másodállást kell vállalnia valami toplessbárban, ha nem akar hó végén megint apukánál kuncsorogni.

Ezúton szeretnék jelentkezni a feladatra. Én bármikor hajlandó vagyok szégyellni magam Szijjártó Péter helyett, sőt miatt.

Ezt körülbelül helyettes államtitkári állásnak képzelem, de nyitott vagyok háttérintézményi megoldásra is. Gründolhatunk egy Szégyenkezelő Intézetet titkársággal, Gömbös Gyula-szoborral – helyette is szégyelljük majd magunkat –, beszerzünk űrlapot, hivatali autót, feladatütemező szoftvert. A piruló galóca lesz a címerünkben. Amikor Szijjártó Péter körül véletlenül nem akad szégyellnivaló, besegíthetünk az Emberi Erőforrások Minisztériumának, látványosan sajnálkoznánk mindenféle ejtőernyős iskolaigazgató meg idióta tankönyv kapcsán, és Hoffmann Rózsa bűneiért megszaggatnánk a köntösünket. Balog Zoltán ügyében a reformáció genfi emlékműve előtt szégyellnénk össze magunkat, de úgy, hogy mentő vinne el.

Az Intézet valószínűleg gyorsan bővítésre szorulna, Fazekas Sándort már látom is egy egymilliárdos csekkel a kezében integetni, hogy ő mindjárt elsírja magát a hűtlen kezeléstől, ha nem segítünk. L. Simon Lászlónak állandó díványa lenne nálunk, elmondhatná nekünk minden héten, micsoda egy alkalmatlan, kétségbeejtően buta alak is ő, és milyen szívesen lenne inkább költő, ha nem lett volna annak is szar. Az ügyeletes munkatársunk pedig lelkesen helyeselne: igazad van, Laci, tényleg elszomorító, mi lett belőled.

Az Intézet szívesen állna a sajtó rendelkezésére, sose vitatnánk, hogy a szóban forgó funkci egy érdemtelen seggnyaló, akinek egyetlen eredménye az életben, hogy horgas szájszervével meg tudott kapaszkodni. De azért nem is licitálnánk rá, hanem bólogatnánk szomorúan, és néha közbemotyognánk, hogy mennyire szégyelljük magunkat miattuk. Lehetne velünk pimaszkodni, kellemetlen kérdéseket feltenni, sőt még packázni is; ha egyszer a sajtó nem bírja ki packázás nélkül, akkor ne a jó Rubovszky úrral tegyék, mert neki gyenge az idegrendszere és különben sem érti, miért kellene kérdésekre válaszolnia, amikor ő a többség. Helyette is vállaljuk a szégyenkezést.

Azért a legtöbb közös munkánk mégis a külüggyel lenne. Ahogy Szijjártó Péter is említette, ő nagyon fiatalon lett külügyminiszter, ráadásul nagyon hülyén is, mivel egész élete arról szólt, hogy lihegve nyalakodja befelé magát a szentséges farpofák közé, szóval más tehetsége nem tudott kibontakozni (és egyébként emiatt is szégyelljük őt). Ez a legelső miniszteri megszólalásán is látszott, és nagyjából ez a színvonal várható tőle a továbbiakban. Tehát szükségünk lesz határon túli, sőt tengerentúli kirendeltségekre is. Például ha már most létezne az Intézet, akkor írhatnánk olvasói leveleket az amerikai lapoknak. De nem ám átlátszóan sunyi hazudozást, hanem kimondanánk kereken, mennyire kínos, hogy egy ilyen sutyerák a mi külügyminiszterünk, és tessenek elhinni, hogy a magyarok egyáltalán nem ilyenek, ez csak egy defektes példány.

Intenzív, embert próbáló munka lesz. Rafinált lelkigyakorlatokkal kell fenntartanunk az őszinte szégyenérzetünket, hogy hihetően vállalhassuk át a bűnök tömegét. A legnehezebb nyilván az erőforrás-menedzsment lesz: a túlterhelés biztosra vehető. Az Intézetnek vissza kell vernie a kishalak kérelmeit. Vidéki alpolgármesterek privát aszfaltozására nem lesz kapacitásunk, amikor miniszterek állnak sorba a botrányaikkal. Illetve... arany fokozatú támogatókkal az Intézet kivételt tehet.

Néhány év intenzív szégyenkezés után talán összejön egy szerényebb házikó, lehet akár Dunakeszin is, a miniszter úrnak is egyszerűbb, ha mindennap hazafelé be tud ugrani egy gyors vallomásra, elmesélni, melyik szövetségesünknek köpött ma az arcába és milyen aranyozott porcelántigrist vásárolt a nappalijába, széleskörű szülői összefogással természetesen. Majd jön aztán a portámra a sajtó packázni, méricskélni négyzetmétert meg húzni az orrát, és én kiülök a teraszra, integetek nekik, és hajlandó leszek szégyellni magam.

Még így is én leszek a legjobb fej mindannyiuk közül.