Babarczy Eszter: rossz lóra tettem Gyurcsánnyal

Azok az értelmiségiek, akik Gyurcsány Ferenc reformterveit 2006-ban támogatták – mint jómagam is -, az elmúlt egy évben kerültek közel ahhoz az állapothoz, amely az országot évek óta jellemzi; a tehetetlen, tanácstalan, depressziós bénultsághoz. Van, aki a végsőkig kitart, mint az általam egyébként tisztelt Debreczeni József vagy a Demos fiatal szerzői. Mások hallgatnak. Ismét mások próbálnak valamit kezdeni azzal a ténnyel, hogy tévedtek.

Gyurcsány igazi vétke, ez teszi az én szememben alkalmatlanná a kormányzásra, hogy a legalapvetőbb feladatát – a választónak felelős államférfi szerepét – próbálta elsunnyogni. Úgy gondolta, majd az értelmiség és a szakértők lenyomják az MSZP és választói torkán a kormány üzenetét. Ennek az árát fizetjük most: egy olyan ambíció árát, amely messze túlment a kormányfő valódi lehetőségein és képességein. Gyurcsány önmagát verte át, amikor megpróbálta „spinnel” helyettesíteni a politikát, és ebben megpróbálta felhasználni az értelmiséget, egy eleve kudarcra ítélt terv részeként. De ennek az illúziónak az árát azok az értelmiségiek, akiket felhasznált, most drágán fizetik meg. Tanulópénz: ha tanulunk belőle, megérte. De tanulunk-e?

A „csináljunk valamit” esetében a valódi politika – a támogató csoportok megtalálása – nem helyettesíthető spinnel. A választók nem hülyegyerekek, akik eltűrik, hogy szakértők oktassák ki őket a saját életükről. A felülről vezérelt forradalom csak akkor működik, amikor ideológiai és fizikai terror párosul hozzá. Gyurcsány egyszerűen blöffölt a reformjaival. Mert, ellentétben persze azzal, amit a jobboldal vérző szívű demokratái állítanak, sem ideológiai terrort, sem fizikai terrort nem állt szándékában bevezetni. És, persze, módjában sem állt, hiszen jogállamban élünk, a baloldali sajtó pedig minden, csak nem engedelmes.

A lényeg, amit, úgy érzem, ma sem értenek azok a szakértők, akik újabb és újabb programokkal hozakodnak elő a válság azonnali kezelésére, a következő: az a politika, amely „az ország” problémáit oldja meg, úgy általában (vagyis a szakértők problémáit), bukásra van ítélve. Csak az a politika lehet sikeres, amely konkrét emberek vagy embercsoportok konkrét aggodalmaira vagy problémáira kínál megoldást, egy többé vagy kevésbé koherens csomagban. Ha nem jön össze a koherencia, akkor a demokratikus politika lényegét értő pártmufti előveszi a lehető legáltalánosabb szlogeneket, előveszi az érzelmi eszköztárat, a szimbolikát. Magyarországon a demokratikus politikát – ebben az értelemben – csak a Fidesz, kisebb részben a Jobbik, érti. De az a szlogen-gyűjtemény, amelynek segítségével ők a szükségképpen inkoherens (de feltehetőleg készülő) megoldásokat elfedik, az önelégültség, a gyűlölet, a sérelmi politika, a másra mutogatás és az intolerancia kultúráját fogja szépen egy csokorba. A közös nevezőt az összes politikai kultúra-változatból, amelyeket valaha Magyarország kitermelt. Azt a közös nevezőt, amely újra és újra és újra Magyarország bukásához vezetett az elmúlt évezredben.

Gyurcsány bukásához persze nem volt szükség a Fideszre. A Fidesz nyomásgyakorlása – vekkeróra, illegitim kormány, terrorista kormány, idegen érdekek, elkergetjük a kormányt, stb. – csak annyit ért el, hogy a kormányfő még jobban kapkodni kezdett, és előzékenyen besegített a baloldalt elnyelő mély verem kialakításába. A Fidesz ellenzékben tanúsított politikáját én magam elképesztően gusztustalannak, demagógnak, és hosszú-hosszú távon is károsnak tartom. De nem a Fidesz buktatta meg a kormányt és programját. Gyurcsány buktatta meg a kormányt és programját. És most már ideje volna levonnia a megfelelő következtetést.