Lehet független, objektív és magas színvonalú közmédiát építeni a Tisza Párt által megalkotott szervezeti struktúrából, de a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat önmagában nem jelent erre garanciát, sőt maradt benne néhány buktató. Az állami televízió és rádió demokratikus működéséhez szükség lesz a hatalom birtokosainak politikai akaratára, és sok múlik majd a megfelelő vezetők kiválasztásán.
Sommásan így lehet összegezni azt az 54 oldalas javaslatcsomagot, amelyet Melléthei-Barna Márton, Hantosi István és Kulcsár Krisztián tiszás képviselők egyéni indítványként nyújtottak be az Országgyűlésnek – megspórolva ezzel a szélesebb társadalmi egyeztetést.
Magyar Péter egyik fő kampányígérete volt a közmédia „hazug hírszolgáltatása” felfüggesztése a választás után. Ez elmaradt, de most itt a rendszer teljes átalakítását ígérő törvényjavaslat. Megszűnik az MTVA és a Duna médiaszolgáltató, a tulajdonosi jogokat gyakorló új testületbe pedig a pártok és a szakma is jelölhet tagokat. Az új vezetők kinevezéséig az irányítást Tarr Zoltán miniszter veszi a kezébe.
Mivel a Ház hozzájárult a tervezet sürgősségi tárgyalásához, a június 22-ei héten már törvényi erőre is emelkedhet a szöveg, és ezzel megkezdődhet a régóta ígért munka: az MTVA megszüntetése, az állami propaganda leállítása és egy tisztességes közmédia kiépítése.