Akaratlanul is beszédtéma lett a Jobbik előretörése: még definiálásában sem igen egyeznek meg az elemzők: szélsőjobboldali?, radikális?, nemzeti bolsevik? Összecsapnak az álláspontok, átmeneti jelenség-e ilyen szélsőséges párt megjelenése, vagy a kapitalizmus hazai változatával elégedetlenek nagy száma miatt a párt a magyar politikai szín állandó résztvevője marad? Vona Gábort, a Jobbik elnökét terveikről kérdeztük.
|
|
hvg.hu: Tény, hogy önök a legnagyobb sikereiket a válságövezetekben érték el, ahol az ott lakók protestszavazataiban megnyilvánult elégedetlenségük a kapitalizmus magyarországi változatával és a közbiztonság megrendülésével szemben. Budapesten jóval gyengébben szerepeltek: a párt prominensei, többek között Szegedi Csanád, Pörzse Sándor, Novák Előd, Szabó Gábor, Gaudi Nagy Tamás mind a harmadik vagy a negyedik helyen végeztek. Nem gondolja, hogy a budapesti polgárokat visszarettentik az önök intranzigens nézetei?
Vona Gábor: Gyengébb szereplésük semmiképpen nem budapesti jelöltjeink hibája, mindannyian jól és sokat dolgoztak. A fővárosi kampányunk hasonlóan intenzív volt, mint a vidéki, egyszerűen a budapesti szavazók nem a mi nótáinkra voltak kíváncsiak. Közrejátszott benne, hogy az MSZP és a Fidesz megtévesztette az embereket, a Jobbikot cigánygyűlölő, rasszista, antiszemita pártnak állították be. Szeretném, ha az emberek végre megértenék, hogy nem vagyunk rasszisták. Fontosnak tartjuk, hogy vitázzunk olyan érdemi kérdésekről, mint az izraeli felvásárlások és az egész országot érintő romaprobléma. A jelenlegi parlamenti pártok kerülik ez utóbbi témát, mert ők maguk is felelősséget érzenek abban, hogy a cigánykérdés idáig fajult.
|
|
|
Vona Gábor Fotó: magyarradio.hu |
Az, hogy vidékhez képest Budapesten viszonylag gyengébben szerepeltünk, elgondolkodtatja a pártot arról, hogy a fővárosban másfajta hangot kell majd megütnünk. Azokat a problémákat, melyek a kampányunk alatt leginkább előtérben voltak, például a cigánykérdés, a mezőgazdaság nehézségei, vagy a multinacionális cégek térhódítása, inkább a vidéki emberek számára szembeötlőek. Programunk azon pontjait, amelyek adott esetben a fővárosban élőket is érintik – többek között a közbiztonság és a munkahelyteremtés –, nem tudtuk pontosan artikulálni.
hvg.hu: Bár valóban felmutathatják, hogy 850 ezren önökre adták voksukat, a remélt 52 százalék nem jött be, és az MSZP maradt a második legnagyobb párt. Önt például szülővárosában, Gyöngyösön megelőzte a fideszes és a szocialista jelölt is.
Vona Gábor: Amikor elvállaltam, hogy egyedüli kormányfőjelöltként megméretem magam egyéniben is, számoltam ezzel. Gyöngyös politikailag nagyon kiegyenlített. A Fidesz jelöltjét, Nagyréde polgármesterét, Balázs Józsefet nem tartom erős jelöltnek, a pártlogó tette őt erőssé. A szocialista Magda Sándorral más a helyzet, neki jó pár ciklus nyomán sikerült kiépítenie saját hálózatát Gyöngyösön és környékén. Úgy érzem azonban, a meccs még nem dőlt el. Továbbra is úgy érzem, én vagyok a legalkalmasabb jelölt Gyöngyös és a térség képviseletére.
hvg.hu: Több olyan vidéki jelölt van például Borsodban, Szabolcsban, Hevesben, Jász-Nagykun-Szolnokban, akiknek szavazataránya meghaladta a 25 százalékot, ám a fideszes jelölt biztos mandátuma miatt a második fordulóban már nem vesznek részt. Tervezi-e, hogy a vidéki megyékben jó eredményt elért, de az országos listán hátra sorolt jelöltek javára a gyengébben szereplők feladják listás helyüket?
Vona Gábor: Az országos lista megváltoztatását nem tervezzük. A listán szereplő jelöltek sorrendjét annak alapján állítottuk össze, hogy kiket szeretnénk leginkább a parlamenti frakciójában látni, s kinek a munkája a legalkalmasabb az ország és a térség ügyeinek a megoldására. Ilyen lépéssel más pártok sem foglalkoznak.
hvg.hu: Akkor térjünk vissza ahhoz, amit ön úgy fogalmazott meg, hogy a Fidesz és az MSZP megtéveszti az embereket. Hiszen már az ön válaszából is kiderül, hogy elfogult: izraeli felvásárlásokról beszél, cigánykérdésről. Pontosan az ilyen megnyilvánulások és a "zsidó gyarmatosítás" folyamatos hangoztatása miatt minősítette önöket a nyugati sajtó, és rettegnek önöktől sokan. Miért épít a Jobbik a legrosszabb emberi indulatokra, miért táplálja például a zsidókkal szembeni előítéleteket?
Vona Gábor: Nem építünk a rossz emberi indulatokra, és a zsidókkal szembeni előítéleteket sem szándékozzuk erősíteni. Nem zsidó, hanem izraeli gyarmatosításról beszéltünk. Ez nem antiszemitizmus, hanem magyarságféltés. Izraeli gyarmatosításra viszont éppen Perez elnök utalt – vagy hogyan értelmezzük a szavait, amikor Magyarország "felvásárlásáról" szólt? Én és sokan mások úgy érezzük, jó lenne erről nyílt vitát folytatni, már csak azért is, hogy ilyen értelemben megnyugodjanak a kedélyek. Úgy érzem, hogy az izraeli tőke térhódítása mögött nem pusztán üzleti érdek húzódik, hanem kőkemény politika. A gyarmatosítás alatt alapvetően Magyarország befolyás alá vonását értjük, abból fakadóan, hogy Izraelnek a helyzete és szerepe a Közel-Keleten instabil. Ezért más lehetőségeket, más országot kell keresniük arra az esetre, ha tarthatatlanná válik a helyzetük.
hvg.hu: Ezt nem értem. Perez elnök valóban meggondolatlanul válogatta meg szavait, de ő akkor azt is mondta, hogy nemcsak Magyarországot, hanem Lengyelországot, Romániát és Manhattant is „felvásárolják”. Ezek az országok pontosan annyi jelentőséget tulajdonítottak ennek a beszédnek, mint amennyit megérdemel. Nem hiszem, hogy ön nem tudja, ezzel csak heccelik az embereket. És miért fájnak önöknek az izraeli beruházások? Tény, hogy izraeli cégek számos plázát, lakótelepet építettek, de ha ezek szabályosak voltak, miben különböznek más beruházásoktól? Ha meg nem, a törvény szigorával kell eljárni ellenük. De ez nem zsidókérdés, vagy Izrael-kérdés. Biztos hallott a spanyol cégek trükközéseiről Páty és a Balatonring kapcsán. És mit ért azon, hogy instabil lesz Izrael helyzete?
Vona Gábor: Ha az USA-nak a világválságot nem sikerül leküzdenie, Izrael amerikai globális támogatottsága fegyverben és pénzben olyan szinten megcsappanhat, hogy nem tudja majd magát megvédeni a környező országokkal, az „arab tengerrel” szemben.
hvg.hu: Önnek nem kell aggódnia az izraeli-amerikai kapcsolatok miatt. Izrael gazdasága stabil, és reményeink szerint a közel-keleti válság is előbb-utóbb békésen megoldódik. És ugye nem gondolja komolyan, hogy Magyarország, vagy bármely más európai ország már kiszemelt „új haza” Izrael számára?
Vona Gábor: Az egyik internetes portál újságírója mondta nekem egy interjú kapcsán erre, hogy ez összeesküvés-elmélet; amire én azt mondtam, lehet, hogy igaza van, de az is lehet, hogy nekem. Ha nem lesz igazam ötven év múlva sem, akkor hajlandó vagyok megkövetni mindenkit. Senki nem örülne annak, ha izraeli emberek tömegével költöznének Magyarországra, minthogy annak se, ha csehek, dánok vagy dél-afrikaiak.
hvg.hu: Ezek szerint mégiscsak hisz Csurka István és mások őrült ötletében. És akkor abban is, hogy Izrael tudatosan tönkreteszi a magyarságot, mert az „áttelepülésnél” kell a jó termőföld, a vízkészlet. Az izraelieknek már csak töredéke él mezőgazdaságból, a hi-tech, a szolgáltatás, a kutatás-fejlesztés Izrael fő erőssége. A tengervíz sótalanítását is megoldották. Az USA pedig aligha hagyja őket cserben. Mégis, ezzel a tömeges idetelepüléssel riogatják az embereket, és megágyaznak a zsidógyűlöletnek. Ön szerint az teljesen normális és elfogadható, hogy Pörzse Barikádjának címlapján nemrég Szent Gellért püspök kezébe a kereszt helyett montázzsal menórát varázsoltak, és még odaírták: Budapestiek, ezt akarjátok?
Vona Gábor: A címlapnak szimbolikus jelentése volt, provokatív, ez volt a cél. A HVG címlapjai is rendre provokatívak, amivel nincs is semmi baj. Azzal, hogy Szent Gellért püspök menórát tartott a kezében, nem szerettünk volna megbántani senkit, csupán úgy érezzük, hogy az izraeli felvásárlóknak a jelenléte – a mértéket tekintve – több, mint ami normálisnak nevezhető. Ha nem izraeli, hanem arab felvásárló lenne sok, akkor Szent Gellért püspök egy félholdat tartott volna a kezében, ha franciák, akkor pedig egy kakast. Ennek okairól és hátteréről merni kellene őszintén beszélni.
hvg.hu: De önöket semmiféle érv nem tántorítja el. Egy beruházó az elkészült projekteket eladja. Akkor az már nem izraeli. De miért zavarja önt, ha egy lakótelepet izraeliek építenek? Attól fél, hogy oda zsidók költöznek? Egyrészt és akkor mi van? Másrészt nem költöznek, aki volt is, izraeli nyugdíjas, többnyire már visszaköltözött. Itt jegyzem meg, feltűnően kesztyűs kézzel bánnak az önöket támogató, gátlástalanul uszító kurucinfóval, sajtósuk, és azóta más jobbikos vezető is „hiánypótló médiumnak” nevezi.
Vona Gábor: Bármennyire is az ellenkezőjét hiszik a sajtóban, a kurucinfó a Jobbiktól teljesen független hírportál. Velünk ugyanolyan kritikusak, mint bármelyik másik párttal. Választási kampányunk közepén pont ez a portál tálalta igazán gazdagon a pornós gárdista lány sztoriját, ami bevallom, nekünk nem jött túl jól. Egyébként azért tartjuk hiánypótlónak a kurucinfót, mert sok olyan téma jelenik meg, függetlenül a stílustól és a tálalástól, ami ezen az oldalon kívül sehol máshol nem kaphatna sajtónyilvánosságot. Először ők mutatták be a Kubatov-féle hangfelvételeket is. Itt jegyzem meg, elképesztőnek tartom a Fidesz kommunikációját ebben a kérdésben. Láttam Kósa Lajos ezzel kapcsolatos, a szó szoros értelmében nyögvenyelős ATV-s szereplését, hallottam Szíjjártó Péter infórádiós megszólalását, felháborító, mennyire hülyének nézik az embereket. Megértem, ha kínos ez az ügy a Fidesznek, hiszen amit Kubatov Gábor mondott, az bűncselekmény, amiről az egész elnökségnek tudomása volt.
hvg.hu: Azért ne felejtsük el, hogy a kurucinfó egyik meghatározó írója, szerkesztője Novák Előd, akinek felesége, Dúró Dóra az önök szóvivője. Valóban, néha vannak „súrlódások”, legutóbb például megrótták a Jobbikot, hogy zsidókat is felvesz tagjai sorába. Ön is tudja, nemcsak stílusról és tálalásról van szó – tömény, fékeveszett uszításról. Cigánybűnözés rovatuk például azt sugallja, hogy minden cigány egyformán bűnöző. Egyébként önök is kedvtelve használják a "cigánybűnözés" fogalmat, amit szintén elítél a hazai és a nemzetközi sajtó.
Vona Gábor: Fontos pontosítanom a kérdésében mondottakat, Novák Előd nem szerkesztője a kurucinfónak. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb médium rendszeresen neonáciknak titulál bennünket, ám nem vagyunk azok. Egy politikusnak ez a lehető legrosszabb bélyeg, amit a homlokára ragaszthatnak; ennek azonban már hagyománya lett az elmúlt időszakban: aki jobboldali, vagy nemzeti érzelmű, az rendszeresen megkapja ezt a jelzőt. A cigánybűnözés szót nem mi találtuk ki. A Kádár-korszak idején nyilvántartották az elítéltek származását, a rendőrségeken külön „cigányvonal-vezetők dolgoztak, a cigánybűnözés bevett kifejezés volt a kriminalisztikában. Tonhauser László nyugalmazott rendőr-alezredes, egykori kiemelt cigányvonal-vezető tanította a cigánybűnözés kérdését a Rendőrtiszti Főiskolán és a jogi egyetemen. Garamvölgyi László a gyermekkori cigánybűnözésről írt számos tanulmányt a Bűnügyi Szemlében. Gönczöl Katalin, 1994-98 között az állampolgári jog biztosa, a Gyurcsány-kabinet igazságügyi szakállamtitkára A visszaeső bűnelkövetők tipológiája címmel korábban írt könyvében úgy fogalmaz, hogy „az erőszaknak, a fizikai erő kultuszának a cigányság körében az átlagosnál nagyobb tekintélye, tradíciója van”.
A cigánybűnözés ugyanolyan kriminológiai fogalom, mint a fiatalkorú bűnözés. Vannak speciálisan, a cigány kisebbségre jellemző bűnelkövetési formák, mint például az uzsorázás, a színesfémtolvajlás, a késelés, vagy a családok közötti tömegverekedés. Hiába próbálnak ezekről bizonyos körökben képmutató módon tudomást sem venni, ezek a cigány kisebbségre jellemzőek, az ő szociokulturális, habitusbeli sajátosságaik. A problémakörrel az elmúlt húsz évben nem foglalkozott senki, a rendőri intézkedések alkalmatlanná váltak, mert nem kezelték speciálisan a problémát.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#136)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#136)

Az kevés hogy odamondogatnak ennek-annak, ha pártolják és mentegetik a "nemzeti radikalizmust" magyarán a terrorista-fiókákat az UNIÓban, másrészt gyűlöletet szítanak stratégiai szövetségesünk az USA ellen.
Szükség van patrióta nézetrendszerű pártra, de nincs szükség antidemokratikus gyűlölködőkre.