A vuvuzela szent, a süketség politikailag korrekt

A dél-afrikai foci VB-n izzadó csapatok teljesítményét kísérő médiahangzavart egyetlen hang képes csak túlharsogni, az viszont nagyon. Arról a színes műanyag „hangszerről” van szó, amely egymagában is irdatlan hangos, ha viszont rajongók tízezrei szólaltatják meg a stadionban, az őrületbe kergetik a csapatokat, az edzőket (akik immár képtelenek kommunikálni játékosaikkal), a tévériportereket és persze a nézőket, nem utolsósorban a szponzorokat.

Hiába: a vuvuzela szent, a véleményfújás szabad. Elvégre tradícióról van szó, Dél-Afriában vagyunk, világosítják fel a szkeptikusokat a multikulti hívei. A FIFA még a tiltást is megfontolta a panaszáradat láttán, ám győzött a nyilván józannak ítélt belátás: „Ez egy helyi jelenség, és nem tudom, hogyan lehetne megszüntetni. Nem Nyugat-Európában vagyunk, itt zaj, energia, ritmus, zene, tánc és dob van. Ez Afrika. Alkalmazkodnunk kell egy kicsit” – közölte Sepp Blatter.

Fotó: AP

Ezzel az érveléssel azonban több gond is van. A vuvuzela a Blatter által taxatíve felsorolt jellemzők közül csupán a legelsőt meríti ki teljes mértékben, nettó zajt jelent, ritmusról, zenéről, táncól nem beszélhetünk esetében. Az energiát leginkább elszívja, éspedig a játékosoktól, akik egy 90 peces folyamatos, hangos darázsfészek-zúgásra kénytelenek berendezkedni a világon mindenhol szokványos, kölcsönös dinamikát jelentő, egymást erősítő rajongói-játékosi együtt játszás/együtt rajongás helyett. A vuvuzela monoton zaja valójában éppen hogy megöli a valódi szurkolást.

A vicc az, hogy még csak tradícióról sem beszélhetünk: a valóban hagyományos Kudu-kürttel szemben a fröccsöntött, egyméteres műanyag darázskürt éppen tíz éve jelent meg Dél-Afrika stadionjaiban, és ugyanaz a szerencsés monopolista, Neil van Sharkwijk gyárthatja, aki egyben ellenszerét, az anti-vuvuzela füldugót is árusítja a stadionokban. Amire szükség is van: már 85 decibel zaj komoly halláskárosodást okozhat, nem hogy a vuvuzela 120-130 db-e.

A meccseken egyre több gyereket látni fülvédővel, valószínűleg hiába: szakértők szerint a vuvuzela hangja áttör a füldugón is, nem lehet elmenekülni előle. Pláne, hogy a stadionokban éppen a kürtök miatt még hangosabbra állították a hangosbeszélőket. A tévénézők óriási előnye, hogy legalább lehalkíthatják a készüléküket, bár így elvész a kommentár is.

A FIFA főtitkára tavaly még úgy azt mondta a „hangszerről”, hogy „csak akkor száműzik, ha fegyverként használják” a szurkolók. Nos, a rajongók egy része annak használja – éspedig ideológiai fegyverként. A világ pedig, ahogy Blatter fogalmazott, „alkalmazkodik.” Míg a vuvuzela-párti blogok, Facebook-csoportok többnyire megelégszenek azzal, hogy a l’art pour l’art zajt védik, mondván, „ez a tradíció, tessék elfogadni”, „a vuvuzela kultúránk része”, „aki csöndet akar, menjen temetőbe”, megkezdődött a vuvuzela politikailag korrekt felértékelése.

Tinyiko Sam Maluleke Fotó: www.blogspot.maluleke

Az ismert dél-afrikai teológus, Tinyiko Sam Maluleke legalábbis azt írta nagy vihart kavart blogbejegyzésében, hogy az instrumentum „Afrika elismerésért való kiáltásának szimbóluma”, sőt, egyenesen bosszú a kolonializmusért. „Elég decibelt bocsát ki ahhoz, hogy az európai férfiak nők és gyerekek dobhártyáját tönkretegye” – fejezte ki antikolonialista örömét az egyházi értelmiségi, aki szerint a rakétaformájú hangos darázskürt a méltó válasz az ország fehér gyarmatosítására, keresztény megtérítésére. „A hangja valószínűleg elviselhetetlen a be nem avatottak számára – de hát éppen ez a lényege!”

Ezzel az attitűdjével Maluleke nincs egyedül: a dél-afrikaiak és a (félreértett) multikulti nyugati hívei a „neokolonializmus” intoleráns híveiként, rasszistákként próbálják ellehetetleníteni azokat, akik kitiltanák a stadionokból a vuvuzelát (mint teszik ezt egyébként sorra az európai stadionok, fesztiválok, látván, hogy van Sharkwijk Európában is százezerszámra árusítja műanyag kürtjeit). Dél-Afrikában azonban Európa és a világ nem akar ujjat húzni a „helyi hagyományokkal”, „helyi kultúrával”, ehelyett lenyeli a hangos békát. Holott a foci VB-nek nem is Dél-Afrika, hanem a FIFA a rendezője.

Különös ugyanakkor az afrikai és nyugati „antikolonialisták”, politikailag korrekt kultúravédők csöndje egy valódi, szó szerint halálos futballbüntetéssel kapcsolatban: a szomáliai iszlamisták ugyanis halállal fenyegették meg mindazokat, akik tévéjükön figyelemmel követik a foci VB-t, két embert már meg is öltek Afgoi tartományban. A Mogadisuban kormányzó iszlamisták ugyanis betiltották a focit, a zenét, a táncot, nehogy mindez elterelje a nép figyelmét az iszlámról. Talán ha az áldozatok emlékére egy egész dél-afrikai stadion megfújná a vuvuzelát, elmondhatnánk, hogy valamire azért jó a darázskürt is