Többen kiskorú gyermekeiket is hátrahagyva érkeznek Izraelbe, hogy a hazaküldött pénzzel támogassák, fenntartsák családjukat. Az asszonyok általában újsághirdetésekből értesülnek a lehetőségről, a toborzóirodák nemcsak romániai lapokban, de Szlovákiában is keresnek beteg és idősgondozókat, ahogy azt a Rozsnyóból érkezett Barbarától megtudtam. Szlovákiából olcsóbb a kijutás, kevesebb sápot szednek le az ügynökségek a kiszolgáltatott nőkről: Barbara mindössze 1500 dollárt fizetett a besztercebányai irodának, majd az izraeli közvetitő hölgynek újabb 550-et. Romániából egyre drágább a kiközvetités.

A zilahi Erzsi ezelött hat évvel még megúszta 2500 dollárból, de ma már 5000 körül tejelnek a jobb életre vágyók. Nem világos, hogy miként osztozkodnak a hazai és az izraeli ügynökségek a pénzeken, de az asszonyok elmondása szerint számlát eddig senki sem kapott a befizetett összegekről. A jól bevált módszer szerint ha nem előre fizetnek, akkor kölcsönt kell fölvenniük, jelzáloggal terhelik meg ingatlanjukat amíg az utolsó fillérig ki nem fizették a kijutás nemhivatalos vámját. Igy aztán az első fél évben csak azért dolgoznak, hogy az adósságokat rendezzék, csak a továbbiakban gondolhatnak a pénz félretételére, felhasználására. A nagykárolyi Zsuzsa elmesélte, hogy ezért a pénzért elintézik a vizumot, megveszik a repülőjegyet és kiközvetitik őket családokhoz, de az útlevelet és a Romániában kötelező 4 és fél millió lejes orvosi vizsgálatot valamint egészségbiztositást a Caritas nevű bukaresti cégnél szintén állniuk kell. A helyi pénzben jelentős összeg és a tortúra után végre nekivághatnak az ismeretlennek.

Az izraeli munkavállalás sikere meglehetősen függ a vakszerencsétől, vagyis attól, hogy milyen családhoz kerülnek, hogy befogadják –e őket. A nők elmesélése szerint nem elsősorban fizikai, hanem pszichológiai nehézséget jelent az idősek ápolása, nem mindig egyszerű az alkalmazkodás az öregek rigolyáihoz, kemény próbatételt jelent az állandó bezártság és a kevés szabad idő. Az asszonyok általában 6 napot dolgoznak egy héten, délutánonként 2 óra szabad időt kapnak, és évente 2 hét- 1 hónap fizetett szabadságot. A bér havonta 500-750 dollár, ami a kézdivásárhelyi Éva szerint nagyjából az otthoni ötszöröse. A szorgalmas magyar asszonyok ennél jóval többet keresnek, mert szabad idejükben takaritást vállalnak és szabadnapjaikat sem mindig veszik ki, 50 dollár jár nekik, ha otthon maradnak.

Nemritkán rámegy a külföldi munkavállalásra a nők házassága: a kolozsvári Ibolya arról mesélt, hogy elhidegült férjétől, a zilahi Erzsi pedig már el is vált már ittléte alatt. Jellegzetes válóok ilyenkor a pénz, amit az otthoni férjek nem értékelnek eléggé, nem becsülik eléggé feleségeik kemény és áldozatos munkáját, amivel hozzájutnak.

Az izraeli tartózkodás ideje elvileg behatárolt, ugyanis a helyi törvények szerint csak 4 évet és 3 hónapot tölthet egy-egy munkavállaló hivatalosan az országban. Ez az idő mindaddig meghosszabitható, amig a gondozott néni vagy bácsi él, de halála után a vendégmunkás már csak illegálisan maradhat. A feketén munkát vállalókat az utóbbi években egyre keményebb rendőrségi akciókkal próbálják hazatérésre kényszeriteni, amit egyre kevesebben vállalnak. Az engedéllyel rendelkezők hálásak a feketén maradóknak, mert hazautazásaik idején ők helyettesitik őket az időseknél.

A vendégmunkások életében előkelő szerephez jut a “tahana” , a régi tel avivi buszpályudvar, ahol az évek során az olcsó vendégők körül afféle idegen szótól hangos gyülekező és találkozóhely alakult ki. Ezt a helyet jól ismerik a palesztínok is, mert ide érkeznek a ciszjordániai minibuszok az ottani munkát keresőkkel. Ezért aztán az utóbbi 4 évben hatszor robbantottak ezen a környéken a “neve saanan” nevű negyedben, és mindig több vendégmunkás is áldozatul esett. Az utóbbi öt évben Izraelben 12 román állampolgár vesztette ily módon életét.


Shiri Zsuzsa ( Jeruzsálem)