Fake news: nem szakították el anyjától a Time címlapján szereplő kislányt

  • hvg.hu hvg.hu
Fake news: nem szakították el anyjától a Time címlapján szereplő kislányt

Hamisnak bizonyult a Time magazin nagy vihart kavart címlapsztorijának elhíresült illusztrációja, amelyen – a "Welcome to America" szarkasztikus cím alatt – egy önelégült amerikai elnök néz le egy síró kislányra. A kép a Pulitzer-díjas John Moore, a Getty Images munkatársának fotója, a kislány pedig kétéves, hondurasi származású és a fotóriporter állítása szerint szívszorító volt látni, hogy elszakítják a határon édesanyjától, akit a texasi McAllen-be szállítottak, őrizetbe.

time.com
Most azonban kiderült, hogy valami nem stimmel a kislány történetben:a kislány apja, Denis Valera legalábbis a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva állítja, hogy a kislányt egyáltalán nem szeparálták anyjától, Sandra Sancheztől. Valera szerint a lányt és anyját együtt szállították el McAllen-be, ahol az anya menedékjogi kérelmet nyújtott be. Nelly Jerez hondurasi külügyminiszter-helyettes a Reuters szerint megerősítette az apa információját.

Az ikonikus fotó annak a – sokak által embertelennek tartott – amerikai gyakorlatnak lett a szimbóluma, amely az illegális latin-amerikai bevándorlók gyermekeit elválasztotta szüleitől. Kedden délután aztán Donald Trump engedett a nyomásnak: aláírta azt az elnöki rendeletet, amely megakadályozza az Egyesült Államokba illegálisan érkező és őrizetbe vett családok elszakítását gyermekeiktől.

Amerikai sajtójelentések szerint a "nulla tolerancia" politikájának a kormányzat nem vet véget, csupán azt teszi lehetővé, hogy a gyermekek együtt maradhassanak az őrizetben lévő szüleikkel. Trump korábban azt mondta: nem akarja, de szükség van rá, hogy a migránsgyerekeket elvegyék a szüleiktől. Az elnök felesége, Melania Trump egyébként épp tegnap kavart vihart azzal, hogy "Engem tényleg nem érdekel" feliratú Zara-kabátban látogatott el abba a texasi gyűjtőtáborba, ahol az amerikai-mexikói határon szétválasztott családok gyermekei kaptak szállást.

(Fotónk illusztráció)

 

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.