Reszler Ákost választották az IVSZ elnökévé
Reszler Ákost, a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját választotta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ügyvezető elnökké, miután elődje, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter lett.
Reszler Ákost, a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját választotta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ügyvezető elnökké, miután elődje, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter lett.
2024 Krónikája című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. Negyedévenként haladunk, ez a nemzetközi összefoglaló 3. része.
Mármint az EU soros elnöki székéből. A Tegyük ismét naggyá Európát! szlogen a lap véleménycikke szerint tudatos provokációval ér fel, hiszen egyetlen más uniós vezető sem okozott annyi kárt az utóbbi időben a közösségnek, mint a magyar miniszterelnök.
Nem bújhatunk el egymás elől, nem élhetünk külön-külön életeket – üzeni Korányi Eszter és Rana Szalman, a Harcosok a Békéért nevű izraeli–palesztin civil szervezet két társvezetője. Tizenöt hónapja próbálják a legnagyobb válságban is fenntartani a kommunikációt és képviselni a megbékélés hangját.
„A finnek is türkök, csak tiszta lappal indultak” – jegyzi meg KAP, ugyanis a humoristák éppen a miniszterelnök keleti barátkozásáról beszélgetnek. Szóba kerül, hogy milyen egy ökodiktátor, aki politikai ellenfelét komposztálja. Megtudhatjuk, milyen illusztris társaságban tölti az idejét a Türk Tanácsban Orbán Viktor. Még az is felmerül, hogy akkora volt mindig a barátság, hogy talán Mohácsnál nem is védekeztünk. Végül az is kiderül, mi köze van Ceglédi Zoltánnak a türkökhöz.