Mit keres Putyin Teheránban?

1 perc

2007.10.16. 10:49

Hivatalosan a Kaszpi-tenger menti államok csúcstalálkozójára érkezett kedden Teheránba Vlagyimir Putyin orosz elnök, de minden bizonnyal rátelepszik iráni tárgyalásaira két másik ügy: az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi válság és a busehri atomerőmű építésének befejezése.

"Reméljük, hogy hamarosan jó hírt jelenthetünk be" – mondta a kaszpi-tengeri csúcs és Putyin látogatása előtt Mohammed Ali Hoszeini, az iráni külügyminisztérium szóvivője. Megfigyelők szerint aligha arra célzott ezzel, hogy haladás történik a Kaszpi-tenger több mint tizenöt éve vitatott státusának kérdésében, sokkal inkább arra, hogy Putyin világos ígéretet tesz az iszlám köztársaság vezetőinek az oroszok által épített busehri atomerőmű befejezésére. Az iráni Fársz hírügynökség kertelés nélkül azt írta, hogy Putyin "atompoggyásszal érkezik Teheránba".

© AP
Már az évezred fordulója táján készen kellett volna állnia az orosz-iráni együttműködésben épülő atomerőműnek, de különféle okokból mindig későbbre halasztották befejezését, holott állítólag már 95 százalékban kész a létesítmény.

A fő építő, az orosz Atomsztrojekszport cég mostanában pénzügyi problémákra hivatkozva halogatja a befejezést, de Iránban sokan politikai megfontolásokat gyanítanak a veszteglés mögött. Az iráni parlamentben elhangzottak olyan szemrehányások, amelyek szerint Moszkva a politikai nyomás eszközeként használja fel az Irán déli részén, a Perzsa-öböl partján épülő nukleáris létesítmény ügyét. E feltevés szerint Oroszország az iráni urándúsítás beszüntetését akarja elérni az állítólagos nyomásgyakorlással. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azonban váltig ismételgeti: Putyin megígérte neki, hogy az orosz fél "idejében" befejezi az erőmű építését.

Nemcsak ez a régi ígéret táplálja a teheráni vezetők derűlátását, hanem az orosz államfő minapi kijelentése is, amely szerint "nincsenek kézzelfogható bizonyítékok" Irán atomfegyverkezési terveire. E nyilatkozat és Putyin teheráni látogatása alapján sokan azt remélik most az iszlám köztársaságban, hogy Oroszország támogatni fogja Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és megvétóz ott minden olyan határozattervezetet, amely szigorítaná és szaporítaná az Irán ellen elrendelt ENSZ-szankciókat.