- A fideszes vezetésű nagyvárosokban mintha vezényszóra beindult volna a kultúrharc: sok más város mellett Győrben is össztűz zúdul a színházra, főleg a direktorokra. Egy kis ízelítő abból, hogy miként néz ki a világ, ahol a Fidesz veheti kezébe a dolgokat?
- Ha arra kíváncsiak: nem ültünk össze, nem beszéltünk meg semmit. Győrben a színház egyszerűen túlköltekezett, és én úgy vélem, hogy egy intézmény igazgatójának mindenért felelnie kell. Még ha ott van mellette a gazdasági vezető is.
- Kétségtelen tény, hogy a Fidesz újabban a könyörtelen felelősségre vonás ígéretével is kampányol. Ebben az értelemben a színidirektor csak az első fecske, utána kérdőre vonják városának korábbi szocialista vezérkarát?
- Jó helyen kapiskálnak, valóban a rend és a fegyelem híve vagyok. Szerintem máshogy nem is lehet dolgozni. De nem hiszem, hogy polgármester elődöm nagyon másként gondolkodott volna. Hasonló karakter ő is, mint én.
- Miért, ön milyen?
- Szeretem kikérni a véleményeket, de azt már nem szeretem, ha egy adott ügyben mindenki megpróbálja a saját befolyását érvényesíteni, mert annak a vége nagy káosz. Na, én ilyenkor szoktam az asztalra csapni.