Válságtanácskozás az Opel megmentésére
A nehéz helyzetbe került Opel autógyár megsegítésére válságtanácskozások sorozata kezdődik hétfőn Berlinben, Angela Merkel kancellár vezényletével.
Vasárnapi sajtóértesülések szerint a szerte az országban csaknem 26 ezer alkalmazottat foglalkoztató Opel mintegy 1 milliárd eurós garanciavállalást kér a kormánytól, illetve a tartományoktól a General Motors akut válsága okozta nehézségek elhárítására. Az egyik legtekintélyesebb európai, illetve német autógyár foglalkoztatottai munkahelyükért aggódnak, miközben már korábban elutasították a General Motorsnak azt a követelését, hogy jövőre - a takarékosság jegyében - fagyasszák be a béreket.
Az Opel a hét végén ezt követően állt elő a szövetségi, illetve tartományi garanciavállalásra irányuló kérésével, ezt néhány tartomány - ahol a cégnek üzemei vannak - már előzetes támogatásáról biztosított. A támogatás előzetes kinyilvánítása ugyanakkor Berlinben értetlenséget okozott, mivel kormányzati szinten még nincs végleges álláspont.
Mindenesetre Angela Merkel hétfőre a kancellári hivatalba rendelte az Opel németországi vezetőjét, a General Motors európai főnökét, továbbá az üzemi tanács elnökét. Kedden pedig a kancellár pénzügy-, továbbá gazdasági miniszterével, továbbá az érintett tartományok vezető képviselőivel kívánja megvitatni az Opel megsegítésének kérdését, döntés pedig szerdára várható.
A kérést előterjesztve az Opel azt hangoztatta, hogy a vállalat jelenleg fizetőképes, a garanciavállalásra a General Motors válságának súlyosbodása esetén lesz szükség.
Értesülések szerint az esetleges támogatást a kormány szigorú feltételekhez kötné, ugyanakkor a munkahelyek biztosításával, valamint a beruházások jövőjével kapcsolatban feltételeket támaszt az üzemi tanács is.
A kormány ugyanakkor azon a véleményen van, hogy adott esetben csak egyedi támogatásról lehet szó, s nem tervez semmiféle országos segélyprogramot a súlyos értékesítési gondokkal küszködő német autóipar számára.