Egy átlagos reggel Magyarországon. Az anyukák elviszik a gyerekeiket az iskolába, az apukák dolgozni indulnak, az ellenőrök ellenőriznek, a közmédia pedig szakadatlanul ontja magából a kormánypropagandát, miközben nem hajlandó megjelentetni azt a közleményt, amely a miniszterelnök vejének gyanús bizniszeit taglalja. Hogy a magyar közmédia hungarikum-e, azt majd megállapítja a Hungarikum Bizottság. Az azonban biztos, hogy ha lenne olyan lista, ami azokat az állami intézményeket veszi sorra, amelyek a legtöbb adófizetői pénzt viszik el a kormány kommunikációjának szolgálatában, akkor azon az MTVA televízió- és rádiócsatornái kiemelt helyen szerepelnének. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2011-ben állt fel, és a legfrissebb adatok alapján az azóta eltelt 8 évben összesen 716 milliárd forintot költött. Mivel a 2019-es büdzsében ezen felül további 73 milliárd forintot irányoztak elő az MTVA-nak, 2020-ban pedig újabb 75 milliárdot, két év múlva már a 900 milliárd forintot közelítheti a számla.
Nem csoda, hogy veszteséges, ha szivattyúzzák a közpénzt az MTVA-ból
Veszteséggel működik a friss hírek szerint a közmédia - ez elsőre meglepően hat, de ha a számok mögé nézünk, kiderül, hogy az MTVA is kifizetőhely lehet annak, aki jól tud helyezkedni.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.
Segített legyőzni az őszi letargiát John Malkovich és Sam Rockwell könnyes-véres CIA-kabaréja
Pócs János fellebez a parlamenti kitiltása ellen
Forsthoffer Ágnes kitiltotta Pócs Jánost az Országgyűlésből három ülésnapra
Trump rendeletben tiltotta meg, hogy utódai hozzányúljanak az Ovális Irodához
A Fehér Ház tagadja, hogy Trump két kulcsminisztere távozna a kormányzatból
Vidéki prókátor a Lezsák-hibáról: Akinek rinocéroszbőre van, annak ne legyen mimózalelke
Toroczkai László: „Kádár János történelmi személy, államférfi volt”
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Először bizonyították: a folyamatos vércukormérés csökkentheti a cukorbetegek halálozási kockázatát
Kegyelmet adott a halálsoron mindenkinek a leköszönő kaliforniai kormányzó
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Összesen 1,7 millió magyart fenyegetett 2025-ben a szegénység.