Rosszul sikerült Kazahsztán új vezetőjének, Kaszim-Zsomart Tokajevnek a bemutatkozása. A közel három évtizedig teljhatalmú Nurszultan Nazarbajev örökébe lépett politikus ugyanis ügyvezető államfőként felügyelte az elnökválasztást, ám egyetlen szóval sem helytelenítette, hogy a durván fellépő rendőrök valódi voksolást követelő több száz tüntetőt vettek őrizetbe. Annak ellenére sem szólt, hogy az EBESZ megfigyelői is úgy látták, a Tokajev győzelmével zárult szavazás nem volt sem szabad, sem pedig tisztességes.
Két későbbi amerikai elnökkel is tereferélt Pekingben az új kazah elnök
A csak részben visszavonult diktátor, Nazarbajev jobbkeze gyakornokként a két George Bushsal Pekingben, bár főnöke nem örült ennek, mert kémeknek tartotta az amerikaiakat. Nem véletlenül, idősebb Bush hamarosan CIA-főnök lett.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Nógrádi György a 6-os kartonjáról: A könyvemben az összes felmerülő kérdésre választ adtam
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk
Magyar Péter szerint nemcsak azt lehet keresni, ki jelentett, hanem azt is, kit figyeltek meg
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács a magyar operának?
Erődök csapnak össze iskolákkal az év legjobb épülete versenyén. Szavazzon!
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Új főgondnokot is választottak.