Vágvölgyi B. András: Komment a személyi kultusz újabb fejezetéhez

Unásig ismert kép az elmúlt bő száz év történetében az a fotó Leninről, amelyen egy gyatrán összeeszkábált pulpituson áll, talán a Vörös téren, a nagy Moszkvában, az orosz forradalom kezdeti stádiumában; a kopasz forradalmár gyújtó hangú beszédet intéz az ő bolsevik népének, és a hevenyészett pódiumnak lépcsője is van. 1927 után a fényképen a lépcső üres. Korábbi verzióban azonban látható, hogy a lépcsőn, helyre kis sapkában, agresszíven villogtatott cvikkerrel, hegyes kecskeszakállal Trockij áll, ám őt később kiretusálták. De tud valaki olyan fényképpel előállni, ami a német sajtóban nyomdafestéket láthatott volna 1935 után, amelyen a Führer Ernst Röhm vagy Gregor Strasser társaságában lett volna látható?

A Magyar Narancs–Fidesz-csatározások idején (1991–1993), de szerintem már korábban is, használtuk a „Fidesz-trockista” kitételt a párt bizonyos, off mainstream embereire, akikből egységes „frakció” sosem lett, de '93–94-ben örömmel vagy kénytelen-kelletlen kiléptek az akkor már a belső autokrácia felé induló pártból. Szelényi Zsuzsa és Ungár Klára, Fodor Gábor, Hegedüs István, a mai szóritmusoló Molnár Péter voltak az eleje a „Fidesz-trockistáknak”.