A győztes Osztrák Néppárt a választás után választás előtt áll

Földvári Zsuzsa / Bécs

4 perc

2019.10.02. 12:01

Fölényesen nyert az előrehozott választáson Ausztriában a Néppárt, példátlan eredménnyel tértek vissza a parlamentbe a zöldek, ám kettejük koalíciójától egyelőre kölcsönösen fáznak.

Még a jósoltnál is nagyobb győzelmet aratott az előrehozott osztrák parlamenti választáson a kereszténydemokrata Néppárt (ÖVP). Az előzetes eredmény szerint a szavazatok 37,1 százalékát szerezte meg, 5,7 százalékponttal többet, mint két éve (azóta ez 38,4 százalékra frissült, de még ez sem a végeredmény). Sebastian Kurz, az ÖVP elnöke, akit májusban bizalmatlansági indítvánnyal távolítottak el a kancellári székből, vasárnap este nem leplezett elégtétellel sorolta: Peter Pilz, aki a bizalmatlansági szavazást kezdeményezte, most rövid életű pártjával (Jetzt) együtt eltűnik a parlamentből, a javaslatot támogató szociáldemokraták (SPÖ) 5,1 százalékponttal kevesebbet kaptak, mint 2017-ben, a Szabadságpárt (FPÖ) pedig csaknem 10 százalékpontot veszített.

Több szempontból is példátlan

A vasárnapi választáson a részvételi arány 60,6 százalék volt, az eredmények még nem véglegesek. Több mint egymillióan levélben szavaztak ugyanis, s az ő voksaik, bár a szakemberek becsléssel bekalkulálták az adatokba, még több napig érkeznek be a számlálókhoz. A hagyományok szerint a levélszavazás lehetőségével többnyire baloldali választók élnek.

A liberális Neos párt 10-ről 15-re növelte képviselői számát, és története legjobb eredményét érte el. Példátlan az SPÖ teljesítménye is, csak másként: a megszerzett 21,5 százaléknál kevesebbet még soha nem kapott, miközben 1945-ben még övé volt a voksok 44 százaléka.