Radar360: Handót támogatták, Zente megkapta gyógyszerét
A magyar újságírók korlátozására külföldön is felfigyeltek, súlyos kamionbaleset Gyálon, konvertiplánok Budapest felett. Ez a hvg360 esti hírösszefoglalója.
A magyar újságírók korlátozására külföldön is felfigyeltek, súlyos kamionbaleset Gyálon, konvertiplánok Budapest felett. Ez a hvg360 esti hírösszefoglalója.
Nem kapkodnak a leltározással az egyházak, pedig a kormány nem fukarkodik a támogatással.
Hosszú évek, nagy nyilvánosság és politikai kockázatot rejtő közfelháborodás – az utóbbi évek tapasztalatai alapján ezekre van szükség ahhoz, hogy a kormány legalább egy-egy eset nyomán valódi lépéseket tegyen az áldozatvédelemben. Ennél azonban jóval több kéne.
A többszörös Oscar-díjas Robert De Niro közönségkedvenc és színészgenerációk példaképe. Most, hogy életművéért is kitüntették Cannes-ban, felidézzük a legismertebb filmjeit.
Fájó lélektani határ alá zuhant a lej, a román jegybanknak milliárdokkal kellett segítenie, mert úgy kellene visszarántani a román gazdaságot a válság széléről, hogy nincs, aki ezzel foglalkozzon: a kormány megbukott, az elnökválasztás szélsőjobboldali győzelmet ígér. A HVG-nek nyilatkozott Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, aki állítja, ők felkészültek a helyzet kezelésére.
Ferenc pápa halálával májusban ismét összeül a pápaválasztó gyűlés, a konklávé, ezzel együtt pedig újra találkozhatunk pár furcsa szokással. Például, hogy bezárják a bíborosokat – csaknem 800 évet kell visszamenni történelemben, hogy megértsük, miért van erre szükség. Vannak olyan szokások is, amelyek eltűntek. Az egyik ilyet possesso néven emlegették, és volt olyan pápa, aki belehalt.
Világszerte szorul vissza a demokrácia, mind több országból lesz szép csendben autokrácia. Putyin átverni készül az európaiakat, változatlanul ragaszkodik az ukrán kapitulációhoz. Az új német kancellár a jelek szerint kész cselekedni, nem csupán a száját járatja. Trump nagyon téved, amikor azt hiszi, hogy ő alakítja a Közel-Kelet sorsát, mert valójában az Öböl-menti államok diktálnak neki. Témák és vélemények a világsajtóból.