Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Mindenki fedezékbe, megjöttek a szocik – visszhangzik a csatakiáltás kedd este óta. Tényleg összedőlt a világ Draskovics Tibor felbukkanásával?
Szívükhöz kapnak sorra a véleményvezérek, hogy juj, jaj, micsoda árulás, hogy a szocik térnyerésével visszajönnek a SZOCIK. Mert ők nyilván azt hitték, hogy a „nettó szocik” és a „Gyurcsány-szocik” majd a számukra megszerezhető posztokat feltöltik az elmúlt hétig nyugati egyetemek katedráiról oktató, esetleg globális cégeket igazgató emberekkel, akik szabadidejükben a progresszív politika legfontosabb műhelyeiben pallérozódtak.
Nagy most a nekikeseredés, hogy az MSZP- és az SZDSZ-kormányok, valamint a Demszky-éra budapesti vezetésének korábbi emberei kerültek a fővárosi cégek fontos posztjaira, és – mindenki kapaszkodjon meg – pénzt is kapnak munkájukért. Holott sokkal kevésbé megdöbbentő a tény, hogy Draskovics Tibor lett a Budapesti Közlekedési Központ új elnöke, mint hogy magukat politikában jártasnak mutató emberek ilyen átéléssel játsszák el a naivát.
Nem azt mondom,
Ami azonban a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén történt, az logikus következménye az elmúlt tíz évnek, és a rendszerváltás óta eltelt harmincnak.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.