Titkolják, mekkora vagyon száll az államra az örökösök nélkül elhunytaktól

2 perc

2019.09.27. 09:10

Ahogy csökken a gyerekszám s öregszik a magyar társadalom, úgy nő az örökösök nélkül elhunytak száma. Márpedig ha nincs – vagy fellelhetetlen – a törvényes örökös, s még végrendelet sincs a vagyonról, a hagyaték az államra száll. 6 éve még volt adat az így nyert összegről, most titkolózik a Vagyonkezelő.

Arra, hogy feltételezett örökösök után nyomozzanak, a hivatalos szerveknek sem kapacitásuk, sem ingerenciájuk nincsen. Legalábbis ez derül ki a hivatalos eljárási rendből. E szerint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) csupán közzéteszi honlapján az egyes közjegyzőktől kapott hirdetményeket, amelyekben felszólítják az ismert, de ismeretlen helyen tartózkodó, illetve az ismeretlen rokonokat, hogy jelenjenek meg a hagyatéki tárgyaláson, ellenkező esetben az ő igényeik és érdekeik figyelmen kívül hagyásával döntenek a hagyatékról.

A hirdetményt a feltételezett örökösök legutolsó ismert lakcíme szerint illetékes önkormányzatnál is kifüggesztik, de az rendszerint nem az örökösök, sokkal inkább az ő felkutatásukra szakosodott, s már iparszerűen működő cégek, ügyvédi irodák figyelmét kelti fel.

Temető /// Végső nyugalom
MTI / Bruzák Noémi

A sikertelen hirdetmény után –  tárgyaláson kívül hozott – hagyatékátadó végzéssel kerül az állam tulajdonába az ingó vagy ingatlanvagyon. Törvényes örökös még 30 napig jelentkezhet, s egy éven belül az eljárás megismétlését is kezdeményezheti, ám ezután – 15 évig – már csak peres úton kérheti jussának megfizetését. Utána végérvényesen az államra száll a vagyon.

Az állam ügyvédei keményen védik az állam érdekeit

– mesélt tapasztalatairól Tóth Ádám, az MOKK elnöke, aki saját praxisából idézve hozzátette: sokszor az elhunyt által hátrahagyott, ám hibás végrendelet miatt kerül a vagyon a kincstárhoz. Az, hogy az állam minden örökségért megküzd, ahol esélyes a győzelemre, szerinte azzal is magyarázható, hogy nagyon sok az adóssággal terhelt örökség. Márpedig az állam „szükségörökösként” az ilyeneket sem utasíthatja vissza. Vagyis ahhoz, hogy a végső szaldója pozitív legyen, szüksége van a zsírosabbnak mondható falatokra is. A MOKK-elnök szerint az általa évente lefolytatott 120 hagyatéki eljárásnak a 10-15 százaléka zárul az állam javára kedvező döntéssel.