Bemutatjuk az embert, aki eldöntheti, lesz-e béke Libanonban

A libanoni tömegmozgalom szóba se akar állni a korábban ünnepelt államfővel, pedig neki kell kijelölnie az új kormányfőt Szaad Hariri lemondása után. Michel Aún, akit sokan csak "a tábornok" néven emlegetnek, kérlelhetetlenségéről ismert, de politikai karrierje során kötött már nehéz kompromisszumot.

  • HVG HVG
Bemutatjuk az embert, aki eldöntheti, lesz-e béke Libanonban

Legyen vége a korrupciónak, a felekezetek közötti megosztottságnak, és szülessen újjá a nemzet! Ismerős követelések a libanoni utcákon egy hónapja fáradhatatlanul tüntetők részéről. De ezek a szavak másvalaki szájából és máskor hangzottak el. A franciaországi száműzetéséből 2005-ben éppen hazatért Michel Aún egykori tábornok szónokolt így az őt ünneplő húszezres tömeg előtt. Az évtizedek óta példa nélküli libanoni megmozdulásokon az egész politikai osztály távozását követelik, köztük az időközben elnökké avanzsált, 84 éves Aún lemondását is, akivel a libanoni tömegmozgalom szóba sem akar állni. Miután lemondott Szaad Hariri kormányfő, a megbékélés és egy új kormány kinevezésének a kulcsa az elnök kezében van.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.