Párizsban most kiélheti magát, aki a festészetért rajong
Meglepetések is érhetik, mert nem sokan lehetnek, akik borítóképünkről megmondják, ki festette. Szerzője mellett sok más világsztár kiállítását tartják egyszerre a következő hetekben a francia fővárosban.
POMPIDOU KÖZPONT – Francis Bacon
Leonardo mellett Francis Bacon az a művész, akinek a kiállítására ma Párizsban csak előre megváltott, időpontra szóló jeggyel lehet bejutni. A tárlat sajátos nézőpontból közelíti meg Bacon munkásságát: elsősorban azokból az alkotásaiból válogat, amelyekhez irodalmi művek szolgáltak inspirációul. Bacon rengeteget olvasott, több mint ezer kötetből álló könyvtárát ma a dublini Trinity College őrzi. Maga is többször elmondta, milyen jelentős hatással voltak rá például T. S. Eliot, Nietzsche, Joseph Conrad, Georges Bataille művei vagy Aiszkhülosz Oreszteiája, de hangsúlyozta azt is, hogy sohasem akarta illusztrálni ezeket a könyveket, amelyek – áttételesen – nyomot hagytak alkotásaiban. A Könyvek és festészet című tárlat január 20-áig tart nyitva.