Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A magát Magyarország első roma tévéjeként definiáló Dikh TV alapítóinak politikamentes céljait jócskán felülírhatja, hogy éppen annak a Habony Árpádnak a köreiből vásároltak be a tévécsatornába, akihez a cigányellenes kormánykommunikáció ötletét kötik.
Az önkormányzati választások után egy hónappal már tény volt, ami a cégnyilvántartásban csak most jelent meg: Habony Árpád üzlettársának felesége ötödrészben tulajdonosa lett a kábeltévék kínálatába alig egy éve bekerült roma szórakoztató csatornának.
Éppen akkor, amikor megroggyant a populisták páncélzatába bújtatott Fidesz-lovagok térde, ezért Orbán Viktor kormányfő ismét csatába hívta Londonba emigrált tanácsadóját. És éppen akkor, amikor a gyöngyöspatai romáknak az iskolai szegregáció miatt megítélt kártérítés apropót adott a Fidesznek, hogy a migránsokról a cigányok felé terelje az uszító propagandát. Miután azonban a Fidesznek a roma szavazókat is meg kell őriznie, a mutatványban nagyon is jól jöhet a bejáratott csatorna a cigány közösség eléréséhez.
(A borítóképen Rostás Dorina és családja, Balogh Elek, Balogh Csilla / Reviczky Zsolt)
A YouTube-on már több mint 300 ezer követőt gyűjtött a Dikh TV, amely 2018 őszén kapott jogosultságot a televíziós műsorszórásra. A tévét üzemeltető Első Roma Média Kft.-nek akkor még fele-fele arányban volt tulajdonosa Balogh Vanessza, aki az ötletgazdával, Balogh Elekkel együtt a Kispesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviselője, valamint Radu Morar román üzletember, aki évtizedek óta aktív befektető a magyarországi médiapiacon.
Részlet a Dikh TV műsorából:
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.