Úgy, hogy azóta a milliárdos emberbarát gyűlöletes figurának számít a nemzetközi szélsőjobb szemében, jegyzi meg a szerző, Felix Schalgwein. A cikk hozzáteszi,
nem sok olyan ország akad, ahol egy összeesküvés-elmélet az állami politika rangjára emelkedett, de Magyarország mindenesetre közéjük tartozik.
A miniszterelnök öt éve jelentette ki, hogy a 89 éves befektető mozgatja egy nagy nemzetközi összeesküvés szálait. Célja, hogy megbuktassa Orbánt, szétrombolja a nemzetállamokat, és a migráció útján kicserélje azok lakosságát. „Zsoldosai és ügynökei” közé tartoznak civil szervezetek, újságírók és tudósok, továbbá az EU és az ENSZ is.
Az amerikai-magyar üzletember szerint a világ forradalmi időket él, világszerte erősödik a nacionalizmus, a jövő bizonytalan. Ám ő tántoríthatatlan, továbbra is a nyílt társadalom céljaiért dolgozik. Vélemény. A berlini fal leomlása 1989 novemberében hirtelen és drámaian felgyorsította a kommunizmus bukását. Kelet- és Nyugat-Németország között megnyílt a határ, és ez halálos csapást mért a szovjet blokk zárt társadalmaira.