A Pride volt az Orbán-rendszer temetési menete
A rendszerváltás idejének hangulatát lehetett érezni abban a tömegben, ahol a legtöbben legfeljebb gyerekek voltak akkoriban.
- Nádasdy Ádám: 100 év – 100 kép
– 100 gondolat. 1890–1989
Sto tü vigyis na kartyinke? Kis- és nagyiskolásként unos-untalan hallhatta a szocializmus korabeli oroszórák leggyakrabban feltett kérdését a szerző, aki ezúttal nemcsak azt mondja el – a kortársainak emlékeztetőül, a következő generációknak pedig már magyarázatul –, hogy mit lát ő a száz fényképen, de azt is, hogy mindezekről mi jut az eszébe. „Szubjektív történelem” – határozza meg játékosan komoly vállalkozását Nádasdy Ádám, amikor a képmagyarázók, pontosabban: a képértelmezők sorába beállva műfajt újított. Az egy év egy kép „szabályát” követve meséli el a magyar történelem utolsó (a rendszerváltással lezárult) évszázadát. „Kis írásaimban ne keressen rendszert” – figyelmezteti (és egyben persze félre is vezeti) az olvasóját a miniesszé-sorozat csapongva is nagyon tudatos írója. A Fortepan 120 ezres kollekciójából kiemelt száz fénykép ugyanis nem a nagy történésekre fókuszál, azok többnyire csak (be)árnyékolják a magyar hétköznapokat. Mint mondjuk 1939-ben, amikor egy műmosolyú óvónő felügyelete mellett öt kis óvodás már békeidőben is fegyelmezetten viseli – a gázálarcot.
