Bloomberg szórja a pénzt, demokrata vetélytársai Trumppal együtt kezdhetnek aggódni

Nagy Gábor

4 perc

2020.02.22. 11:00

A vagyonából korlátlanul finanszírozhatja kampányát Michael Bloomberg, aki a mérsékelt demokraták reményei szerint megakadályozhatja a balszárny győzelmét, s nagyobb reményekkel veheti fel a párharcot Donald Trumppal. A nevadai előválasztást megelőző vitán a milliárdos a többi demokrata jelölt céltáblája lett, és nem nyújtott meggyőző teljesítményt.

Bejönni látszik az a stratégia, hogy Michael Bloomberg volt New York-i polgármester, és a nevét viselő médiabirodalom milliárdos tulajdonosa a demokrata előválasztások első négy állomását kihagyja, és arra a 14 szövetségi államra összpontosít, amely március 3-án összesen 1344 delegátust választ meg azon 3979 közül, akik júliusban döntenek arról, ki lesz a republikánus Donald Trump elnök kihívója.

A kedd reggel nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás alapján ugyanis országos szinten 19 százalékos támogatottságot élvez, amivel második a 31 százalékkal vezető Bernie Sanders vermonti szenátor mögött. Ez azt is jelenti, hogy Bloomberg immár a negyedik felmérésben végzett 10 százalék fölött, s ezzel kvalifikálta magát a nevadai előválasztást – amin nem vesz részt – megelőző tévés vitára, ahol először mérte össze retorikai képességét a riválisaival.

A nevadai vitáról:

Bloomberg személye annyiban egyesítette a demokrata elnökjelöltségért küzdő mérsékelteket és balosokat, hogy az előbbihez tartozó Amy Klobuchar és Joe Biden, valamint az utóbbiak közé sorolt Sanders és Elizabeth Warren nagy egyetértésben támadják a médiamágnást azért, hogy „meg akarja venni” az indulás jogát. Ez annyiban igaz, hogy Bloomberg – aki a Trumpét hússzorosan felülmúló, 64 milliárd dolláros vagyonával a világ 12. leggazdagabb embere – annyit költ a kampányára, amennyit csak akar. Bár többször eljátszott a gondolattal, hogy indul az elnökségért, valószínűleg most, 78 évesen van erre az utolsó esélye, ezért tavaly novemberben ringbe szállt.