Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hvg360 példáján láttam be, illetve tapasztaltam közelről, hogy fizetős portálok nélkül nem lesz független újságírás, mértékadó tájékoztatás.
Előfizető vagyok, kezdettől öt heti rendszerességgel írok a fizetőkapuk mögé, nemrég jelent meg a tizedik énhetem, minden alkalommal szívtam és szívni fogom a fogam, ha én jövök sorra, de ez rólam szól, nem a portálról, s aztán mikor megírtam a 6-8 ezer karaktert, nevezzük tárcának, az már jó érzés. Ennél fontosabb, hogy beépült a mindennapjaimba, kinyitom reggel, dolgozom vele, keresek benne, hiszek neki, használom, ahogy az ÉS-t, az Arcanumot, vagy ahogy majdan a fizetős Telexet, a 444-et stb.
Én a hvg360 példáján láttam be, illetve tapasztaltam közelről, hogy enélkül a váltás nélkül, fizetős portálok nélkül nem lesz független újságírás, mértékadó tájékoztatás. Hogy a sajtószabadság visszaszerzésére/megvédésére ez volna az egyetlen út, azt nem gondolom, most ez járható leginkább, s az Orbán-rezsim bukásáig ez így is marad, utána meg már olyan bejáratott, megszokott, széles út lesz, hogy nem lesz értelme kikerülni.
Tavaly ősszel nem fogadtam volna rá, hogy lesz ilyen születésnap, bár az énhetemezést alapjában ezért vállaltam el, hogy legyen. Hogy sikerüljön a kísérlet. Ha ebben, kis részben is, segíteni tudtam, büszke vagyok rá.
Egy éve reménykedő voltam és szkeptikus, hogy ennyi előfizető lesz, el nem tudtam volna képzelni. Ahogy most se tudom, mennyire növekszik ez a szám a későbbiekben, s ez mit jelent, mi mit jelent a finanszírozásban, de hát ez nem is az én dolgom.
Örülök, hogy van a hvg360, azt kívánom, duplázza meg előfizetői számát a következő születésnapig.
De legalább legyen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.