Egy lázadó, akinek nincs választható ügye: nem lázadó. Bizonyos rémséges történelmi helyzetekben – ahogy a második világháborúban is járta – a megvetés, az ellenszegülés, a nyílt szembenállás megfelelő módszernek tűnt.
A kor éppen felívelő pályára lépő filozófusának, Jean-Paul Sartre-nak volt meg az a rendkívüli képessége, hogy csináljon valamit akkor, amikor a francia katona moráljához hasonlóan a civileké is a mélyponton volt. Hazáját megszállták a nácik, ő magának – pedig mennyire vágyott rá, legalábbis szavakban – nem adatott meg részt venni a fegyveres ellenállásban.
