Székesfehérvártól Lisszabonig, Nadaptól Rómáig utazhat a Csók István Képtárban
A székesfehérvári múzeumban a város szülötte, a 80 éves Ujházi Péter groteszk, szürreális magánmitológiáját ismerhetjük meg.
A székesfehérvári múzeumban a város szülötte, a 80 éves Ujházi Péter groteszk, szürreális magánmitológiáját ismerhetjük meg.
Igen sok világlap kockáztatja meg, hogy felsorolja, ki lehet az új pápa, de a legtöbb elismeri, hogy a névsor nem több találgatásnál. Hiszen például az argentin Jorge Mario Bergoglio, azaz Ferenc pápa annak idején legfeljebb csak a futottak még-kategóriában került szóba.
A szolidaritási járulékként beszedett 360 milliárd forintból csöpögtetnek most vissza felesleges dolgokra, amelyek nem revitalizálják a falut – állítja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
Magyarország ismét a világsajtó fókuszában, miután a Fidesz-kétharmad korlátozta a gyülekezési jogot és a nemi kisebbségek jogait a gyerekek védelmére hivatkozva.
Álláspontjait váltogatva igazodott Trumphoz a nemzetbiztonsági főtanácsadója, de a Signalgate megingathatja Tim Waltz pozícióját.
Lezárult a Nemzet Hangja (nép)szavazás, a Tisza Párt eddigi legnagyobb tömeget vonzó politikai akciója, és a legtöbb kérdésre 90 százalék feletti volt az igenek aránya. De nem is ez az eredmény számít igazán: a politikai értéket Magyar Péteréknek rövid távon a mozgósítás, hosszabb távon pedig az egymilliónál is több begyűjtött adat adja.
Váczi Gergő Észak-Koreába visz nemzetközi turistacsoportokat, munkája során eddig harminc alkalommal járt a világ egyik legelszigeteltebb országában. Bár jelenleg épp nem lehet turisztikai céllal utazni az országba, neki lehetősége volt futókat vinni az áprilisi phenjani maratonra. Milyennek ismerte meg az észak-koreaiakat, hogyan működnek a kirakatlátványosságok, és van-e bármilyen technológiai fejlődés az elzárt országban? És hogy kell összehajtani a Phenjan Timest, ha az ember nem akar bajba kerülni? – erről is beszélgettünk Váczi Gergővel.