Kikosarazták Orbánékat, de nem szállnak le Ferihegyről
A Frankfurter Allgemeine Zeitung járta körül, mi történik a régió egyik leggyorsabban fejlődő – ám a járványválságban a többihez hasonlóan súlyos veszteségeket elszenvedő – repterével.
Beintettek a részvényesek a magyar vezetésnek, amely azonban nem hagyja magát zavartatni és fenntartja szándékát, hogy ráteszi a kezét a Liszt Ferenc repülőtérre – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Budapest Airport fő tulajdonosa, az AviAlliance, amely mögött a kanadai PSP nyugdíjalap áll, azt közölte, hogy még csak fontolóra sem vették a kéretlen vevőjelöltek ajánlatát. Ezt egyébként már megmondták személyesen Palkovics László miniszternek is. (A másik két érdekelt egy szingapúri és kanadai befektető csoport.)
Az ajánlattevő konzorcium nevében azonban Jellinek Dániel, az Indotek ingatlancég tulajdonosa megerősítette, hogy az ügyletre szerveződött társaság, benne a magyar állammal, a Mollal, valamint saját vállalkozásával, vissza akarja szerezni a működtetési jogokat, noha a szerződés 2080-ig szól.