Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hiába szavazta meg ezúttal az ellenzék a rendkívüli jogrendet, jutalmul a Fidesz a kárára változtatja meg a választási törvényt. A HVG által megszólaltatott szakértő szerint a sok módosítás inkább technikai jellegű, és nem feltétlenül arról szól, hogy a Fidesz a saját malmára hajtsa a vizet.
Félelem és reszketés a Karmelita kolostorban
– így foglalja össze tömören a törvénymódosítást Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is úgy látja, nem az ellenzéki pártoknak van félnivalójuk. „Nem hagyjuk, hogy a módosítás elterelje a figyelmünket, nem aszerint kell dolgoznunk, hogy a Fidesz hogyan igazítja pillanatnyi érdekeinek megfelelően a választási törvényt” – mondja a volt miniszterelnök. Jakab Péter Jobbik-elnök szerint a törvény módosítása az ellenzék ellen irányul, „egyben jelzi azt is, hogy a Fideszt semmi sem fogja visszatartani attól, hogy hatalmi érdekeinek megfelelően változtasson a játékszabályokon”.
„Mivel a kormánypártot csupán hatalmi szempontok vezérlik, feltehetően azért nehezítik meg a külön listás indulást, mert úgy mérték, hogy a több lista több ellenzéki mandátumot jelent” – kalkulál Jakab. Az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté szerint a lépéssel elsősorban az lehet a Fidesz szándéka, hogy bizonytalanságot keltsen az ellenzéki pártok között, de a zöldpárt vezetője szerint nem érik el a céljukat. Ugyanakkor mindegyik párt és minden megkérdezett szakértő azt jósolja, nem ez a harc lesz a végső. A Fidesz, akár a törvénymódosítás végszavazása előtti egyéni módosítóval, alapvetően megváltoztathatja a választási törvényt, vagy megteheti ezt még később is. Például a körzetek újrarajzolásával.
Orbán terepmunkára készül, míg az ellenzék még őrlődik, hogy külön vagy közösen induljon
Az egy az egy elleni küzdelemhez optimalizálja jelöltállítási stratégiáját a Fidesz és a vele szemben összefogott ellenzék is. A terep mindkét félnek új, buktatói csak menet közben derülnek ki igazán.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.