Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Alig fél évet töltött hivatalában Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök és a kormány több fontos tagja. Volodimir Zelenszkij államfő szerint nem voltak elég eredményesek, és a miniszterek túl sok külföldit neveztek ki az állami vállalatok igazgatótanácsaiba.
Alaposan megkeverte a kártyákat a komikusból lett ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij, aki a politológusok által jósoltnál hetekkel korábban menesztette a barátja és bizalmasa, Olekszij Honcsaruk vezette kormányt, és a vártnál is komolyabb személycseréket hajtott végre. Honcsarukot az eddigi területfejlesztési miniszter, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megye 44 éves egykori kormányzója, Denisz Smihal váltotta fel. A külügyi tárcát az eddig a magyar–ukrán kapcsolatokat is kezelő Dmitro Kuleba vette át a súlytalannak tartott Vagyim Prisztajkótól.
Az új kormányfőről:
A 13 tárcát érintő minisztercserékből, csakúgy, mint az elnöki hivatal élén néhány nappal korábban végrehajtott váltásból – itt Andrij Bohdan helyét Andrij Jermak kapta meg – alapvetően két következtetést lehet levonni. Az egyik az, hogy
jelentősen visszaszorult a korábban Zelenszkij fő mentorának tartott oligarcha, Ihor Kolomojszkij befolyása.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.