6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az év végi közhangulat meglehetősen borongós, a válaszadók több mint fele úgy érzi, Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok. A kormánypártok érezhetően veszítettek támogatottságukból, de nem az ellenzék javára. A Medián friss kutatása szerint szoros a verseny az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között.
Ha a december elején kirobbant Szájer-botránytól eltekintünk, a legtöbb ember számára magától értetődően a koronavírus az elmúlt hetek legfontosabb témája, amely mellett minden más eltörpül.
Medián: A Szájer-ügy a Fidesz esélyein rontott, a homoszexuálisok megítélésén nem
Gyakorlatilag mindenki hallott az elmúlt egy hétben Szájer József ügyéről és a többség szerint súlyos botrányról van szó - ez derül ki a Medián HVG-nek készített felméréséből. A fideszesek közül többen gondolják azt, hogy ártott az eset a kormánypártnak és a jobboldali szavazók döntő többsége abban is egyetért, hogy magánügy, ha egy politikus homoszexuális.
A kormány járványkezeléssel kapcsolatos teljesítményét a közvélemény viszonylag kedvezően értékeli, de ebben nagy a megosztottság: a kormánypártiaknak csaknem a négyötöde, az ellenzékieknek viszont alig egytizede elégedett azzal, amit a kormány e téren tett, illetve tesz.
Ám hiába van kedvező véleménnyel sok szavazópolgár a kormány teljesítményéről,
Szájer József tragikomikus története rányomta a bélyegét a pártpolitikai erőviszonyok alakulására.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.