Itt egy recept arra, hogy tartsa kordában Brüsszel a renitens tagállamokat

3 perc

2020.12.30. 06:20

A brüsszeli Breugel Intézet egyik, politikai gazdaságtannal foglalkozó elemzője szerint az EU csak akkor erős, amikor képes nemet mondani, vállalnia kell az ütközést, ami kockázatos, de sokkal jobb, mint a jelentéktelenség.

Jean Pisani-Ferry, aki egyben a posztgraduális képzéssel és kutatással foglalkozó toszkánai Európai Egyetemi Intézet tanszékvezetője erősen kétli, hogy eléri célját a 750 milliárdos EU-segélycsomag, pedig hozhatna éppen történelmi áttörést is, annál is inkább, mert lehetővé tette, hogy a Bizottság hitelt vegyen fel, amire idáig nem volt példa. Mint a Project Syndicate oldalán közölt tanulmányában megállapítja: nincsenek meg a feltételek, hogy az unió a sok pénz fejében megkövetelje a demokratikus normák betartását, illetve az alap hatékony felhasználását.