Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az állam felhasználja a fasisztákat, és Magyarországon is igaz, hogy az erőszakszervezetekben, például a rendőrök között a szélsőjobb nagyobb arányban van jelen, mint a társadalom egészében. Semmi esély, hogy az állam tegyen valamit, ezért mi magunk lépünk fel a nácik ellen – mondta a HVG-nek Gábor, az egyik magyarországi antifás csoport tagja.
HVG: Hogyan szerveződik az Antifa mozgalom, mennyien vagytok?
Gábor: Ez nem szervezet, hanem informális mozgalom, amely Budapesten és máshol is leginkább baráti társaságokból szerveződött, majd bővült nagyobb létszámúra. Nehéz megmondani, hányan vagyunk, én olyan társaságba járok, amely két-három tucat főből áll, s ezen a szinten szerveződnek meg a különféle akciók. Az eseményeken viszont már megjelennek a szimpatizánsok is, ők is antifasiszták, és megférnek egymás mellett a különféle ideológiát képviselő emberek.
Antifasiszták és a rendőrök várták a Városmajorban a szélsőjobboldali megemlékezőket
Bár a rendőrség a történész egyik publicisztikájára is hivatkozott, amikor idén nem engedélyezte a neonácik felvonulását az úgynevezett becsület napján, Ungváry Krisztián szerint nem lehet minden köztéri megemlékezést betiltani. A HVG-nek adott interjúban elmondta, fontosabb lenne alternatív emléktúrákat szervezni a kitörés évfordulóján.
HVG: Ki dönti el, hogy mit csináltok, hogyan koordináljátok az akciókat, például februárban a kitörés napja alkalmából szervezett ellentüntetést?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.