Fojtó nyakörvre cserélte a pórázt kormány
amikor – a koronavírus-járványra hivatkozva – újabb és újabb megszorításokat vezetett be az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatoknál. A gépjárműadó-bevételek központosítása, az ingyenes parkolás meghirdetése miatti bevételkiesés, a teraszos vendéglátóhelyek közterület-használati díjának elengedése mind jelentős bevételi forrástól fosztotta meg a településeket.
Pedig az önkormányzatiság fontos bástya a központi hatalommal szemben, az ellenzékiek itt alternatívát mutathatnak, a kormánypárti vezetők pedig kifejezésre juttathatják, hogy nem a központi akarat puszta végrehajtói, hanem önálló politikai szereplők. Vannak, akik még a brutális megszorítások, a hatalmas kormányzati ellenkampány mellett is képesek valamifajta önálló politikai arculat felmutatására.
Az első fecske Hódmezővásárhely független – az ellenzéki pártok együttes támogatásával mandátumhoz jutott – polgármestere, Márki-Zay Péter volt. Ő nem csak azt bizonyította be a 2018. februári időközi polgármester-választáson, hogy közös fellépéssel még Lázár János városában is legyőzhető a Fidesz. Példája azt is megmutatja, hogy szívós munkával – legyen bármekkora is a kormányzati médiafölény és a lejárató szándék – ez a bizalom hosszabb távon is megtartható: tavaly októberben meggyőző fölénnyel (57 százalékos többséggel) újraválasztották.
Márki-Zay Péter a Home office-ban: "Orbán Viktornak megjött a kedve ehhez a vírushoz"
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint hiba "azt hazudni, hogy tesztelésre nincs szükség." A Fidesz erősen politikai célokra használja ki a válságot, s a világon egyedülálló, amit a kormány az önkormányzatokkal tesz - véli Márky-Zay. De az emberiség egészét illetően optimista: "a Jóistennek van egy terve velünk".
A küzdelmekbe beleálló Márki-Zay két év után is ütésállónak tűnik, de ismerői szerint nagy kérdés, meddig lehet egy várost úgy vezetni, hogy közben fél szemét az országos politikán tartja; többen már ellenzéki miniszterelnök-jelöltként, Orbán kihívójaként is emlegetik.
Ismerős érzés ez Karácsony Gergely számára is. A Párbeszéd és az MSZP korábbi kormányfőjelöltje, jelenlegi budapesti főpolgármester az utóbbi napokban csak kapkodja a fejét, amikor próbálja összeszámolni, mekkora az az összeg, amivel kevesebb kerül a kasszába. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztató plakátkampányt is indított, hogy a budapestiek megtudják, mennyivel húzza meg Orbán a budapestiek nadrágszíját.
Horváth Zoltán: Karácsony sikerének kulcsa az ellenzéki megállapodás
Karácsony Gergely nyolc hónappal ezelőtti sokkszerű budapesti főpolgármesterré választásával olyan szintet ért el a nemzeti egyet gondolás, amihez csak kevés hasonlót ismer az elmúlt három évtized korábban dicsőségesnek remélt történelmi ámokfutása. Olyat, amilyet az ideiglenesen hazánkban állomásozó NER-világ működtetői tán még az évek óta agyonsulykolt téma-nünükéikkel kapcsolatban sem mertek volna remélni.