Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Bár végül nem került be az új horvát jobboldali kormánykoalícióba, a júliusi parlamenti választás legnagyobb győztesének az a Miroslav Skoro sztárénekes tekinthető, aki csupán februárban alapított pártjával, a Haza Szövetséggel (DPMS) a voksok 11 százalékát szerezte meg, s esélye van arra, hogy legközelebb még jobb eredményt érjen el.
A magyar–horvát–szerb hármas határ közelében lévő Eszéken született, 58 éves Skoro a szülővárosában lévő Josip Juraj Strossmayer Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően az USA-ban, Pittsburghben tanult két évig, majd beiratkozott a horvát külügyminisztérium diplomataakadémiájára. Az első végzősök egyikeként Pécsre került, ahol két évig hazája főkonzuljaként tevékenykedett.
A hazatérése után belevetette magát azt üzleti életbe, és 2001–2006 között már ő volt a legnagyobb horvát lemezkiadó, a Croatian Records vezérigazgatója. 2007-ben átnyergelt a politikára, a nacionalista kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltjeként szerzett parlamenti mandátumot, amit nyolc hónap múlva vissza is adott, mert úgy vélte, lehetetlen belülről megváltoztatni a korrupt politikai rendszert. A képviselői fizetését minden hónapban átutalta az eszéki kórház gyermekosztályának.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.