Megpuccsolt puccs: a több válságtól is sújtott Peru falja az elnököket
Néhány napon belül a harmadik elnököt nevezték ki Peruban, ahol a zavargásoknak halálos áldozatai is vannak. A válságot mélyíti a világ egyik legsúlyosabb vírushelyzete.
Színpompás inka szertartással, az istenekhez kecsua nyelven fohászkodva nyitották újra a napokban a világ egyik legnépszerűbb idegenforgalmi látványosságát Peruban, a 2450 méter magasan, az Andok hegygerincén fekvő Machu Picchu romvárost. Az Inka Birodalom városszentélyét korábban naponta több mint kétezer turista kereste fel, ám a koronavírus megjelenése, március közepe óta zárva tartott. Azóta mindössze egyetlen látogatót engedtek be, Katajama Jessze japán turistát, aki éppen aznap érkezett a közeli Cuzco városba, az Inka Birodalom egykori központjába, amikor a régészeti lelőhelyet bezárták, s hónapokat várt a bejutásra.
A Covid-éra egyik őrült története: egyetlen turistának nyitották meg a Machu Picchu romjait
A japán férfi hét hónapot várt a járvány miatt, hogy bejusson az inka romvárosba - most sikerült.
A 30 milliós dél-amerikai ország a koronavírus okozta haláleseteknek a lakossághoz viszonyított számát tekintve a világstatisztikák élére került:
közel egymillióan fertőződtek meg, és több mint 35 ezren vesztették életüket.
A járvány egyáltalán nem ült el, ám a hatóságok végül lakossági nyomásra úgy határoztak, hogy naponta hatszázan felkereshetik a szent helyet. A környék több tízezer indián lakosa ugyanis az éhezés szélére jutott, az idegenvezetők, az éttermek, büfék, taxik és buszok, szállodák és boltok alkalmazottai, a közeli inka városok és a Machu Picchu alatt kígyózó szent folyó, az Urubamba mentén fekvő falvak festői piacait és utcáit, a Titicaca-tóhoz vezető utat ellepő mozgóárusok kizárólag a korábbi turistaáradatból éltek.