Szexista és sorosozó támadások ellenére lett EU-párti elnöknője Moldovának
Első nőként került Moldova élére Maia Sandu, aki az EU-hoz szeretné közelíteni az országát, és a korrupció elleni harcra építve nyerte meg az elnökválasztást.
Ha mást nem is, annyit már elért Maia Sandu, a novemberi moldovai elnökválasztás győztese, hogy áttörte azt az üvegplafont, amely korábban megakadályozta a nőket abban, hogy magas tisztségbe kerüljenek az egykori szovjet tagköztársaságban. Úgy jutott el előbb a miniszterelnöki, majd az államfői székbe, hogy amióta 2016-ban először szállt ringbe választáson,
az ellenfelei folyamatosan durva és szexista támadásokkal próbálják ellehetetleníteni.
Azt sugallják, hogy leszbikus – rendre azt firtatják, hogy közeledve az ötvenéves korhoz, miért nincs férje és gyereke –, és persze az is előkerült, hogy mivel az EU-hoz akarja közelíteni a hazáját, a nyugati követségektől és Soros Györgytől kapja a pénzt, és szíriai menekültek tízezreit akarja betelepíteni Moldovába.
Sandu igazi szovjet értelmiségi családba született 1972-ben, az apja egy kelet-moldovai faluban volt állatorvos, az anyja pedig tanár. A felsőfokú tanulmányait még a szovjet időkben kezdte meg 1989-ben, de 1994-ben már a független Moldovában végzett a chisinaui Közgazdaságtudományi Akadémián.