Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Csökkent a Fidesz támogatottsága a kisebb városok szegényei körében. Úgy tűnik, a hátrányos helyzetűek mégsem tudnak profitálni a módos középosztály és az elit támogatásából.
A Závecz Research közvélemény-kutatásai alapján az elmúlt másfél évben helyet cserélt egymással a kormánypárt és az ellenzék a népszerűségben. A vizsgálat három időpontban nézte meg a Fidesz támogatottságát: a 2018-as országgyűlési, valamint a 2019-es európai parlamenti választás után, illetve 2020 végén, háromhavi összevont adatok segítségével.
A megyeszékhelyek és a megyei jogú városok kategóriájában a Fidesz őrzi bástyáit (Debrecen, Kecskemét, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Zalaegerszeg), de az ellenzék is erős bizonyos városokban (Szeged, Miskolc, Tatabánya, Pécs, Salgótarján). Ennek a településkategóriának az összesített választói aránya azonban mindössze 20 százalék körüli.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.