Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: naponta pattannak ki olyan korrupciós ügyek, amikbe korábban kormányok buktak meg, viszont ezek nem jutnak el több millió emberhez. Bihari Ádámnak beszélt egy frissen feltárt korrupciós ügyről is, de azt is elárulta, összesen hány millió forint büntetést kapott eddig Kövér Lászlótól.
Élesben Hadházy Ákossal: Durciztak rám, mert kimondtam a borsodi jelöltről, hogy egy náci svindler
Ha nem csináljuk meg a házi feladatot, akkor csak az ellenzéki helyeket osztogatjuk – állítja Hadházy Ákos. Szerinte kihagyott lehetőségeket az ellenzék a szavazók dinamizálására, a kormány ugyanis tart attól, ha egyszerre sok ember mondja el a véleményét. Ráadásul a hatalom eddig csak propagandával és titkolózással kezelte a járványt – mondja a független képviselő.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Az idei erdőtüzeknek eddig több mint 30 halálos áldozata és több mint 80 súlyos sebesüljte volt csak Európában.
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Nem árul dízelt több töltőállomásán az Envi kúthálózat
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Meghalt legendás német távolsági kerékpáros
Fél évszázadig járta szakadatlanul a világ útjait kerékpárral a napokban 86 évesen elhunyt Heinz Stücke.