A konzervatív német Die Welt fő kommentátora azt írja a 21 évig tartó együttműködés felmondásáról, hogy Orbánnak és pártjának egyszerűen nincs helye az európai kereszténydemokratáknál, mert egyetlen cél vezérli: senki és semmi ne befolyásolja hatalmát. Ám ez az út az autokráciába torkollik. Úgyhogy a politikus távozzon csak isten hírével. Az EPP többsége, Weberrel az élen, régóta érlelődő döntésre kerített sort, és igazolta, hogy a Fidesznek édeskevés köze van a kereszténydemokráciához. Ezért ugyan van hely számára a nap alatt a földrészen, de a pártcsaládban semmiképpen sincs.
Így látja a nemzetközi sajtó a Néppárt és a Fidesz szakítását
Egy hosszú folyamat fejeződött be, a Fidesznek nincs helye az európai kereszténydemokraták között, írják a mértékadó német és osztrák lapok.

„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.